Pénz- és tőkepiac

Amerikáig is elért már a dán bankbotárny

A mintegy 200 milliárd eurós pénzmosási botrányba keveredett legnagyobb dán bank, a Danske Bank ügyével már az amerikai igazságügyi minisztérium is foglalkozik.

A Danske Bank csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium adatokat kért be tőlük az észtországi leányvállalatánál zajló vizsgálat kapcsán. A pénzintézet által megrendelt korábbi független vizsgálat kimutatta, hogy 2007 és 2015 között mintegy 200 milliárd euró folyt át a Danske Bank észtországi leányvállalatán 15 ezer devizakülföldi ügyfél számláin keresztül.

A tranzakciók jelentős része gyanúsnak bizonyult, több tízmilliárd eurót moshattak tisztára az észtországi leányvállalaton keresztül. A piszkos pénzek főleg Oroszországból, de más volt szovjet köztársaságokból is érkeztek.

A napokban jelentették be, hogy a brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) is vizsgálatot kezdett, miután felmerült annak a gyanúja, hogy a pénzmosásban Nagy-Britanniában bejegyzett cégek is részt vettek.

Fotó: AFP

Dane Jeppe Kofod, az Európai Parlament pénzmosással és adóelkerüléssel foglalkozó különleges bizottsága vezetőjének a szóvivője Facebook oldalán azt közölte, hogy november 21-én meg akarják hallgatni a Danske Bank balti térségért felelős befektetési üzletágának egykori vezetőjét, Briton Howard Wilkinsont.

A Danske Bank bejelentette azt is, hogy a megnövekedett kockázatok miatt leállította részvényvisszavásárlási programját.

Az 1871-ben Koppenhágában alapított Danske Bank Dánia legnagyobb bankja, Észak-Európában meghatározó pénzintézet, több mint 5 millió ügyféllel.

Csütörtökön a koppenhágai tőzsdén a kereskedés kezdete után mintegy két órával, 11 órakor a Danske Bank árfolyama 3,31 százalékos mínuszban, 160 dán koronán, 2015 januárja óta legalacsonyabb szinten állt.

A cég részvényára idén eddig 33 százalékkal gyengült.

PÉNZMOSÁS Danske Bank Amerika
Kapcsolódó cikkek