Pénz- és tőkepiac

Először termelt profitot a Tesla

Kereskedelmi háború, visszahívások sora és a dízelbotrány nehezíti az autógyártók helyzetét, a Tesla mégis kiváló eredményt ért el, de a Daimler, a Hyundai és a Ford is javuló teljesítménnyel számol.

Óriási fordulatot hajtott végre a Tesla a harmadik negyedévben. alapító-vezérigazgató ígéretéhez híven az elektromosautó-gyártó végre profitról és pozitív cash flow-ról számolt be szerdán. A kaliforniai autógyártó részvényei a zárás utáni elektronikus kereskedésben 14 százalékkal drágultak, tegnap az árfolyam 10 százalékos pluszban nyitott.

A cég 311,5 millió dolláros nettó nyereséget és 2,9 dolláros tisztított EPS-t ért el. Egy évvel korábban még 619 millió dollár volt a veszteség. Az elemzői konszenzus részvényenként 19 cent ráfizetést jelzett előre. A vállalat bevétele 6,82 milliárd dollárra emelkedett, ez a bázisidőszakban elért összeg kétszerese.

A Tesla története során harmadjára produkált negyedéves pozitív szabad cash flow-t, amelynek összege 881 millió dollár lett. A negyedév végén 3,5 milliárd dolláros pénzállomány maradt a cégnél. Elon Musk szerint most már minden negyedév nyereséggel és pozitív cash flow-val zárul, meg is erősítette, hogy a Teslánál nincs szükség tőkeemelésre. A jövőre induló kínai gyártás is tőkekímélő lesz – tette hozzá. A negyedév során a tervnek megfelelően 53 239 Model 3-as szedánt állítottak elő, és összesen 84 ezer autót értékesítettek. Jelenleg három új járművet fejlesztenek.

Fotó: Tesla Motors

A kedvező adatokra a J. P. Morgan jelentősen, 195 dollárról 225-re emelte a Tesla-részvények célárát, de a részvényt továbbra is alulsúlyozásra ajánlják, mert a kedvező eredményeket kevésbé tartják fenntarthatónak. Nem minden autógyártó zárta ilyen jól a negyedévet, a Daimler a tárgyidőszakban 560 ezer gépjárművet értékesített, ez 6 százalékkal marad el a referencia-időszak teljesítménye mögött.

A bevétel 1 százalékkal 40,2 milliárd euróra csökkent, a nettó profit 21 százalékkal 1,76 milliárd euróra esett. Az egész éves üzemi nyereségnél 10 százalékos csökkenést várnak a tavalyi 14,3 milliárd euró után.

A befektetők mégis megértést mutattak a cégvezetés felé, hiszen kora délutánig majd 2,5 százalékkal 51 euró fölé húzták a Daimler-részvények kurzusát. Dieter Zetsche vezérigazgató ugyanis a dízelválság és a kereskedelmi háború által sújtott prémiumgyártó autói iránti töretlen keresletről számolt be, és az értékesítés növekedésére számít.

Csaknem 6 százalékkal esett tegnap a Hyundai részvényeinek árfolyama, mivel a dél-koreai autógyár nettó profitja 67 százalékkal 236 millió USA dollárra zuhant. Az összeomlásszerű nyereségcsökkenést a cég szerint az amerikai autó-visszahívások 440 millió dolláros költsége okozta.

A kigyulladó motorok sokba kerültek a cégnek, hiszen az üzemi eredmény is 76 százalékkal zsugorodott. Az értékesítés 1 százalékkal 24,4 ezermilliárd dél-koreai wonra (5600 milliárd forint) nőtt, ami azt jelzi, hogy a vevők eddig nem fordultak el a vállalattól a műszaki hibák miatt, a részvényárfolyam azonban 6 százalékkal zuhant.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

tőzsde Tesla
Kapcsolódó cikkek