A tőzsdén is pusztított a kaliforniai tűz
Két hete még 49 dollárért adták-vették a Pacific Gas & Electric (PG&E) részvényeit, azóta az árfolyam megjárta a poklot, s pénteken 24,4 dolláron zárt, miután huszáros hajrával, 38 százalékos napon belüli emelkedéssel annulálta csütörtöki mélyrepülését. Az észak-kaliforniai erdőtüzek kipattanásáért felelősnek kikiáltott energiaszolgáltató ugyanis aznap jelentette be, hogy 1,4 milliárd dolláros biztosítása messze nem fedezi a tűzvész által okozott hatalmas károkat, a hálózat rendbehozatalát pedig 3,4 milliárdos készpénzállományából kell fedeznie. A cég épp a múlt hónapban kérte a szakhatóságot, hogy engedélyezzen számára áremelést, hogy fokozhassa a rendszerbiztonságot, másrészt hogy serkentse a tavalyi tűzesetek óta csökkenő befektetői érdeklődést.
A Donald Trump elnök által a hét végén meglátogatott és katasztrófa sújtotta területté nyilvánított Észak-Kalifornia a szövetségi költségvetésből kap majd pénzt a helyreállításhoz, már ahol ez lehetséges. Több olyan városka is van, amelyet jelen állapotában inkább beszántani, mint újjáépíteni érdemes.

Fotó: MTI/EPA/LOS ANGELES TIMES/GENARO MOLINA
A károkat csak tetézné, ha a PG&E a kártérítések súlya alatt csődbe menne. Ennek az elkerülése közérdek a helyi szabályozó hatóság szerint, amely azzal lehelt életet az árfolyamba, hogy jelezte, semmiképp sem engedik csődbe a 12,7 milliárd dolláros piaci értékű szolgáltatót, s egyelőre a közvetlen felelősség megállapítása is komoly vizsgálatokat és időt igényel. A kártérítési keresetek benyújtásához nem kell sok idő, máris tucatszám indítottak pert a San Franciscó-i bíróságon a PG&E ellen a hálózati karbantartások elmulasztásával okozott anyagi veszteségek megtérítésére.
A Reuters értesülései szerint már három ügyvédi iroda is várja a mindenüket elveszítő károsultak jelentkezését, hogy pertársaságként hatékonyabban tudjanak kártérítést kiharcolni maguknak. A PG&E felelősségét támasztja alá, hogy a Fox Business értesülései szerint november 8-án éppen karbantartási munkákat végzett a tűz fészkénél, amiről értesítette is a helyieket. A cég távvezeték-hálózata és a hozzá kapcsolódó műszaki infrastruktúra sorozatos meghibásodásával állandó veszélyforrást jelent a kaliforniaiak számára, csak tavaly ősszel a 170 kipattant tűzből 12 közvetlenül ezzel hozható összefüggésbe.
A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható


