Japánban sem terem babér a Huaweinek
Japán három legnagyobb távközlési szolgáltatója is úgy dönthet, hogy nem kér a Huawei hálózati eszközeiből, s a botrányba keveredett kínai cég közreműködése nélkül építi ki új generációs, 5G-s mobilhálózatát – értesült a Kjodó hírügynökség. A kínai vállalat szoros kormányzati kapcsolatai miatt vált nemkívánatossá, s osztozik sorsában az Irán elleni gazdasági szankciók megsértését elismerő ZTE is. Az NTT Docomo és a KDDI mobilcégnél még nem született végleges döntés az ügyben, a Softbank Mobile szóvivője azt közölte, hogy a japán kormány álláspontját szem előtt tartva döntenek majd, amúgy a meglévő hálózatukban viszonylag alacsony a Huawei eszközeinek aránya. Hármuk közül mégis a Softbank kínai kitettsége a legnagyobb, a Reuters szakértői szerint ez és az 5G-hálózat kiépítésénél emiatt felmerülő esetleges csúszás tükröződik a cég árfolyamának hétfői 3,5 százalékos esésében. A Docomo és a KDDI árfolyama 1-1 százalékos mínuszban zárt.
Tokió egyébként a múlt héten már érzékeltette, hogy valószínűleg megfogadja Washington ajánlását, és a kormányzati szférában betiltja a kínai eszközök alkalmazását. Japán ezzel az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland mellé sorakozna föl. A lista bővül, legutóbb Belgium jelezte csatlakozási szándékát, ha az általa megrendelt független vizsgálatok is azt derítik ki, hogy fennáll a kémkedés kockázata.
A két kínai cég előrenyomulását megszenvedő Nokia és Ericsson számára már a kémgyanú is elég ahhoz, hogy elvihesse a kínaiak elől a megrendeléseket: a finnek részvénye 4,3, a svédeké 6,7 százalékkal erősödött az utóbbi egy hétben. A ZTE ezalatt 5 százalékot gyengült.
A kémügyet az Egyesült Államok technológiai kérdésként kezeli, a Huawei-alapító lányának felelősségre vonása viszont a bűnügyi kategóriába esik. A Kanadában december elsején letartóztatott Meng Van-csounak az Irán elleni amerikai szankciók szándékos és folytatólagos megsértéséért kell majd felelnie, amint kiadják Amerikának.
A Huawei globális pénzügyi igazgatójaként dolgozó Meng erős pekingi politikai kapcsolatait mindenesetre jól jellemzi, hogy Kína a hét végén bekérette az amerikai nagykövetet, s követelte a vádak ejtését és Meng azonnali szabadon bocsátását. A Huawei 2010 és 2014 között embargó alá eső amerikai technológiát tartalmazó távközlési eszközöket adott el Iránnak a hongkongi bejegyzésű Skycom nevű fedőcégén keresztül. A több mint százmillió dolláros üzletben a gyanú szerint Meng vezetésével megtévesztették a közreműködő HSBC és Standard Chartered bankot is. A bankok feladata volt a Skycom teheráni fiókvállalatánál jelentkező vételárat kivinni az országból.
Kanadában tegnap folytatódott Meng pénteken elnapolt meghallgatása, a magas vérnyomásra és alvászavarokra panaszkodó 46 éves üzletasszony óvadékot tenne le, hogy szabadlábon védekezhessen. Van hová mennie, hiszen Vancouverben két, egyenként is több millió dollárt érő ingatlannal rendelkezik.