Keresettek maradnak a menedékdevizák

A világgazdaság lassulása, a kínai növekedés lanyhulása és a kereskedelmi tárgyalások eddigi sikertelensége újabb és újabb pánikhullámokat indított el: nemcsak a fejlett piaci részvények, de a feltörekvő és magasabb kockázatú kötvénypiacok, valamint a törékenyebb helyzetű devizák is eladási nyomás alá kerülnek tavaly szeptember óta. A már érzékelhető reálhozamot nyújtó amerikai államkötvények a helyi befektetők számára kézenfekvő megoldást nyújtanak, de akik saját devizájukban számolnak el, akár a teljes hozamot is elveszíthetik egy dollárgyengülésen.

Az általános recessziós veszély miatt több nagy elemzőház is a készpénzállomány növelését javasolja 2019-re. De melyik deviza lehet a megfelelő? Jól jellemzi az előző évet, hogy a G10 országok devizái mind gyengültek a dollár ellenében, a távol-keleti fizetőeszköz, a jen kivételével. Pedig a világ nagy jegybankjai már a monetáris szigorítás kezdeti vagy előrehaladott fázisában járnak, a japán testület azonban továbbra is kitart a negatív kamatszint és az eszközvásárlási és pénzkibocsátási program mellett. Ennek oka főképp az, hogy az idei inflációs kilátások még mindig elmaradnak a jegybanki céltól.

A menedékdeviza-jelleg azonban rövid távon felülírja a kamatkülönbségre alapozó érveket. A jen aránya a világ tartalékrendszereiben csak a harmadik negyedévben 5 százalékkal növekedett, és 16 éves csúcson zárta a 2018-as évet. Az erősödést támogatja a folyó fizetési mérleg masszív többlete is, valamint a népszerű carry trade ügyletek, melyekben a negatív kamatokon a befektetők japán jent kölcsönöznek, hogy azon magasabb kamatszintű devizát vásároljanak. A piaci turbulenciák esetén ezért erősödik olyan hirtelen a távol-keleti pénz árfolyama a font, az ausztrál dollár vagy az új-zélandi dollár ellenében.

Az euró kilátásai rosszabbak, mint hat hónapja. A térség geopolitikai konfliktusai mellett a gyengülő növekedés miatt is egyre kevésbé tekinthető menedéknek a közös pénz, még a térség feltörekvő devizáival szemben sem. A dollár kevésbé számít népszerűnek az idén, bár viharos időszakokban megnő a kereslet az amerikai államkötvények és a zöldhasú iránt. A piaci konszenzus szerint az amerikai jegybanki szerepkört betöltő Fed monetáris szigora idén várhatóan alábbhagy, a romló külső egyenleg miatt az Egyesült Államok és devizája ebben az évben háttérbe szorulhat.

Bár az „erős dollár nem jó” mantrát gyakran halljuk Donald Trump elnök kommunikációja részeként, mégis, az erős devizakurzust leginkább a svájci jegybank igyekszik elkerülni. Az alacsony infláció, a teljes külső bizalom a kormány és a pénzügyi intézményrendszer iránt a történelem során is gyakran fontosabb volt, mint az aktuális negatív kamatszint. 1978-ban például akkor vezették be az első svájci árfolyamküszöböt az amerikai stagflációtól menekülő befektetők megállítása érdekében, amikor azzal szembesültek, hogy már a külföldiek számára érvényes, 40 százalékos negatív kamatszint sem bizonyul elrettentő erejűnek. A jegybank arra is jól emlékszik, amikor a 2011-es hitelpiaci aggodalmak idején a svájci frank kurzusa a 0,94-os szintről 0,79-ra erősödött a dollárhoz képest, az euró pedig még erősebb értékvesztéssel 1,30-ról a paritás közelébe gyengült a frankkal szemben.

A 2019-es év hozhat meglepetéseket is: egy pozitív Brexit-kimenet számottevően felértékelné a fontot, a májusi választások után az elemzők az indiai rúpia erősödésére számítanak, és a kanadai, ausztrál és új-zélandi dollárban is lehet potenciál. Ezek a lehetséges mozgások azonban nem tekinthetők menedékkeresésnek.