Pénz- és tőkepiac

Londont választják a technológiai befektetők

Továbbra is London marad a legcsábítóbb európai főváros a technológiai befektetők számára, tavaly csaknem kétszer annyi kockázati tőkét vonzott, mint a fő rivális, Berlin.

A londoni technológiai válla­­la­tok tavaly 1,8 milliárd fontnyi kockázatitőke-be­fek­­te­tést vonzottak, a brit technológiai vállalkozások által megszerezett 2,5 milliárd font 72 százalékát – hívta fel a figyelmet a PitchBook finanszírozási adatbázisának adataira a Reuters hírügynökség.

Nagy-Britanniában a mesterséges intelligenciát érintő (MI) beruházások 47 százalékkal 736 millió fontra emelkedtek, miközben 1,2 milliárd font jutott a virágzó fintech szektor cégeibe, így például a Revolut és a Monzo digitális bankokba.

Az európai technológiai szektorba érkező kockázatitőke-befektetés 2018-ban enyhén csökkent, 10,44 milliárd fontra, szemben a 2017. évi 10,47 milliárd fonttal.

Fotó: Shutterstock

Eileen Burbidge, a Passion Capital kockázatitőke-társaságának partnere szerint a világ egyik legnagyobb pénzügyi centrumaként London volt a pénzügyi technológia vezető központja, míg egyetemei segítettek a mesterséges intelligenciát kínáló vállalatok létrehozásában. „Tavaly sokkal több hívást és érdeklődést kaptunk az Egyesült Államokban és az Ázsiában működő kockázatitőke-befek­tetőktől, akik a főként a fintech lehetőségeket keresik” – mondta a Reutersnak a szakértő. Hozzátette:

A fintechben, az MI-ben és néhány más ágazatban, mint például az élettudományok és a robotika, London valóban a világ vezető szereplőjének számít.

A londoni technológiai szektor és a város polgármestere, Sadiq Khan arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból tetemes kárt okozhat az ágazatnak. Ezzel szemben Eileen Burbidge az mondta, hogy ez a hatás még nem jelentkezik, azonkívül, hogy az érdeklődő cégek a korábbinál több kérdést vetnek fel a külföldről történő ingatlanbérlésre vonatkozóan.

Visszafogottabb a kockázatitőke-piac

A kockázatitőke-piac továbbra is erős, de a befektetési tevékenység ütemének lassulása várható ebben az évben – derül ki a Deloitte felméréséből. A megkérdezett közép-európai tőkebefektetők háromnegyede szerint a kockázatitőke-piaci aktivitás megtartja a szintjét. A válaszadók egytizede, 11 százaléka az aktivitás növekedésére számít, ez alacsonyabb a nyári egyharmadhoz (31 százalék) képest, tehát a megkérdezettek a növekedés ütemének lassulására számítanak.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

fintech szektor mesterséges intelligencia MI
Kapcsolódó cikkek