BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekvő forgalomban erősödött a BUX

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az év első hetében, a BUX pénteken 40 145,18 ponton zárt, 2,57 százalékkal magasabban a 2018. év végi záróértékénél.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiac forgalma meghaladta a 23,35 milliárd forintot a három tőzsdenapból álló héten, míg az előző, mindössze két munkanapos héten 13,81 milliárd forint volt a forgalom, a vezető részvények mindegyike erősödött 2019 első hetében.

Az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte:

a hét legfontosabb eseménye volt a japán jen árfolyamában szerda éjszaka történt váratlan devizapiaci mozgás. A jen rövid idő alatt több százalékot erősödött az amerikai dollárral szemben, és a hirtelen mozgások érintették az ausztrál dollár, a török líra és a dél-afrikai rand jegyzését is.

A valószínűleg technikai tényezők okozta piaci összeomlás – úgynevezett flash crash – szerencsére a forint piacát nem érintette.

Mivel a japán jen az elsőszámú menedékdeviza, jelentős erősödése figyelmeztető jelzés is, amely összefüggésben van a globális növekedési aggodalmakkal, a kereskedelmi háború és a Brexit körüli bizonytalanságokkal is

– jegyezték meg az elemzésben, hozzátéve, hogy a következő időszakban is ideges kereskedés várható a japán deviza piacán.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

Az elemzésben jelezték azt is, hogy a Richter Egyesült Államokban forgalmazott, cariprazine hatóanyagú gyógyszerének árát megemelheti a cég amerikai partnere. Az Allergan több mint 50 gyógyszer árát tervezi emelni az Egyesült Államokban, az átlagos emelés mértéke 10 százalék körül lesz, ami a bevételekben várhatóan a második negyedévtől fog látszani. Ha a Richter antipszichotikuma is az emelt árú gyógyszerek listáján lesz, az jó hír a magyar gyógyszergyártónak.

  • A héten a Richter 3,96 százalékkal erősödött, pénteken 5645 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 2,96 milliárd forintot.
  • Az OTP árfolyama 3,81 százalékkal emelkedett, a papír 11 720 forinton zárt a hét utolsó napján, heti forgalma 11,6 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom 2,73 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróára 452 forint volt, heti forgalma kissé meghaladta a 2 milliárd forintot.
  • A Mol részvényei 0,52 százalékkal erősödtek, 3094 forinton fejezték be a kereskedést pénteken, a papír heti forgalma 3,73 milliárd forint volt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3858,82 forinton zárt pénteken, az előző héthez képest 85,83 ponttal, 2,27 százalékkal magasabban.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.