Pénz- és tőkepiac

Pénteken új bankjegy kerül forgalomba

Péntektől fizethetünk az új ötszáz forintos papírpénzzel. A régi bankjegyeket a hitelintézetek 3 évig, az MNB pedig 20 évig térítésmentesen cseréli.

Pénteken jelenik meg az új 500 forintos bankjegy a forgalomban, a régi típusú 500 forintosokkal 2019. október 31-ig lehet majd fizetni – mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, november 1-től a régi típusú 500 forintosok nem értéktelenednek el, hiszen azokat

a hitelintézetek 3 évig, az MNB pedig 20 évig térítésmentesen cseréli.

Pataki Tibor az új 500 forintos bankjegyről elmondta, hogy vöröses piros lesz a színe, közepén egy vágtató ló motívuma látható, amely forgatásra elszíneződik. Megjegyezte, a papírpénzt ellátták hologram fóliával, illetve olyan jelzésekkel is, amelyek csak UV lámpa alatt láthatók.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kiemelte, Magyarország még soha nem volt olyan jó helyzetben a hamisításokat tekintve mint most: voltak olyan évek, amikor 10-12 ezer darab hamisítvány is előfordult, míg tavaly a számuk nem érte el az 500-at. Ez pedig vélhetően a megújult bankjegyeknek is köszönhető – tette hozzá az MNB igazgatója.

MNB bankjegy 500 forint
Kapcsolódó cikkek