BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét erősödhet az euró, ha fordulatot jeleznek a héten érkező mutatók

Több hazai makrogazdasági adat is megjelenik a héten: a kereseti, valamint a lakásépítési adatok mellett közlik az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatót is.

C sendesen indul a hét a makrogazdasági adatok tekintetében, a hét második felében azonban felgyorsulnak az események a hazai és a nemzetközi porondon is.

Csütörtökön hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavaly január–decemberi kereseti adatokat, és aznap kaphatunk pontosabb képet a kiskereskedelem decemberi alakulásáról is második becslésben.

A Pénzügyminisztérium szintén csütörtökön teszi közzé az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatóját. A szaktárca előzetes jelentése szerint az államháztartás januárban 244,5 milliárd forint többlettel zárt. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az év egészére tervezett 1,8 százalékos államháztartási hiány valószínűleg tartható lesz, és az államadósság aránya tovább mérséklődhet a tavalyihoz képest.

Pénteken jelenik meg a KSH 2018 negyedik negyedévére vonatkozó és éves statisztikája a lakásépítésekről, építési engedélyekről. A nemzetközi mutatók tekintetében fontos nap lesz a csütörtök, akkor érkezik ugyanis a Market eurózónára vonatkozó feldolgozóipari BMI-je, valamint megtudhatjuk, hogyan alakultak a használtlakás-eladások az Egyesült Államokban.

Az európai bizalmi index és a konjunktúraindikátorok csökkenése már 2017 végén elkezdődött, és jól jelezte előre a 2018-as növekedés lassulását. Bár az euróövezetben a foglalkoztatottság magas, a bérek emelkedése is beindult, azonban a konjunktúraindexek és így a növekedés lassulása még nem fejeződött be. Ezt mutatja az is, hogy az év végére Olaszország technikai recesszióba került, Németország pedig épphogy elkerülte azt. A növekvő kockázatokra reagálva az Európai Központi Bank (EKB) már korábban figyelmeztetett, hogy bár nincs ok aggodalomra, a mostani helyzet nagyobb körültekintést igényel. Ennek hatására az euróövezetben kijjebb tolódtak a kamatvárakozások.

Mivel az elmúlt, lassan másfél évben a konjunktúraindikátorok kifejezetten jól jelezték előre a növekedés lassulását, ezért a továbbiakban is a befektetői érdeklődés középpontjában állnak. A várakozások szerint a Market beszerzésimenedzser-indexei nem változnak érdemben az előző hónap adataihoz képest, ami a több mint egy éve tartó folyamatos csökkenést elnézve már önmagában is előrelépés – véli Módos Dániel, az OTP Bank makrogazdasági elemzője. Ha azonban a beszerzésimenedzser-indexek a vá­-

rakozásokat meghaladóan alakulnának, az az euróövezeti növekedés élénkülésének első jele lehetne. Ennek hatására az euró erősödhetne a dollárral szemben. A fentieken túl Mario Draghi EKB-elnök a jövő heti beszédében az euróövezettel kapcsolatos kilátásokat is szóba hozhatja – tette hozzá a szakértő.

A tengerentúli gazdaság a kereskedelmi háború erősödése, az emelkedő kamatkörnyezet, valamint Donald Trump elnök korábbi fiskális lazítása pozitív hatásainak kifutása miatt lassulni kezdett. Bár az idén még a 2018-as 3 százalék után 2,5 százalékkal nőhet a gazdaság, ám 2020-ra a várakozások szerint akár 2 százalék alatti is lehet a növekedés üteme.

Ezt a lassulást több konjunktúraindex és havi frekvenciás indikátor is előrevetítette már 2018-ban. Ezek közül az autóeladásokból, a használt lakások értékesítéséből, valamint a többhavi mutatóból összekomponált úgynevezett leading index volt a legfontosabb. A következő héten a fenti három mutatóból kettő is érkezik (használt lakások értékesítése, leading index), és a tartósan munkanélküliek számának alakulására is érdemes lesz figyelni. Ha az utóbbi több hónapon keresztül emelkedik, az jól jelezheti a növekedés további lassulását – mondta Módos Dániel.

A szakértő szerint növekedés szempontjából az Egyesült Államok esetében a kockázatok összességében lefelé mutatnak. Ez kényszerítette arra a Fedet, hogy lényegében leállítsa kamatemelési ciklusát az idén – annak ellenére, hogy tavaly ősszel még három emeléssel számoltak 2019-re a jegybank döntéshozói. Amennyiben a fent említett havi indikátorok elmaradnak a várakozásoktól, akkor a dollár gyengülhet az euróval szemben – tett hozzá Módos Dániel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.