A 4iG két nagy összegű szerződést kötött
A 4iG tőzsdezárás után közölte, hogy két nagy összegű szerződést kötött a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel. Ezek összértéke nettó 2,35 milliárd forint.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak hálózati aktív eszközöket szereznek be és ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtanak. Mindezt központosított közbeszerzési keretmegállapodásos alapján teszi a 4iG.
A szerződésekben nevesített projektek a köznevelési, a szakképzési, a felsőoktatási és a felnőttképzési rendszer digitális átalakításához, illetve a Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájához kapcsolódnak.
Közoktatási intézmények telephelyei közötti kapcsolatok kiépítéséhez kötődik az egyik szereződés, amelynek részként úgynevezett CPE router-eket szállítanak és helyeznek üzembe.
A másik szerződésben a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség központi gerinchálózatát bővítik aktív hálózati eszközökkel és bővítő modulokkal. Ehhez a feladathoz helyszíni telepítés és rendszerintegráció is tartozik.
A 4iG árfolyama 1,6 százalékkal 3900 forintra emelkedett. Idén 147 százalékkal, az elmúlt egy évben 1652 százalékkal lőtt ki a cég kurzusa.


