BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötletbörze szlovák módra

Andrej Danko, a kormánykoalícióban részes nemzeti SNS párt és a szlovák parlament elnöke bejelentette, hogy 2020-tól a cégek nyereségadóját 21 százalékról 15 százalékra, az élelmiszerek áfáját pedig 20-ról 10 százalékra csökkentenék. Az utóbbi intézkedés minden élelmiszerre vonatkozna, most ugyanis csak az alapvető élelmiszerekre érvényes az alacsonyabb adókulcs. Emellett a párt a nyugdíjasok számára eltörölné a közmédiát finanszírozó tévé-üzembentartási díjat. Az SNS adócsökkentési csomagját se szakmai vita, se tárcaközi egyeztetés nem előzte meg, de még a koalíciós Smer és a Híd párttal sem konzultáltak róla. A párt közvetlenül a parlament következő ülése elé akarja terjeszteni koncepcióját.

A pénzügyminisztérium szerint ilyen horderejű lépésekről koalíciós egyezségnek kell születnie. „Az intézkedések a kiegyensúlyozott költségvetés feladásával járnának” – hangsúlyozza közleményében a pénzügyi tárca. A szlovák költségvetési tanács előzetes számításai szerint az SNS tervének elfogadása 1,35 milliárd eurós hiányt ütne a jövő évi költségvetésen (800 milliót a cégadó csökkentése, 550 milliót a kisebb áfa miatt). Ez felborítaná a pénzügyminisztérium tervét, amely szerint az idei egyensúlyi költségvetést követően jövőre már 100 millió euró feletti többlettel zárnának. Ivan Sramko, a tanács elnöke közölte, az adólefaragás a bruttó hazai termék (GDP) csaknem 1,9 százalékára rúgó hiányt okozna. Emiatt az államadósság újra növekedésnek indulna (a GDP-arányos idei 47,2 százalékról 2020-ban 48,5 százalékra), „ezért elengedhetetlen, hogy a koncepciót tüzetes elemzésnek vessék alá, hatástanulmányok készüljenek, és tételesen sorolják fel azon intézkedéseket is, amelyek semlegesítenék a bevételkiesés mértékét” – mondta Sramko.

„Az adócsökkentés csak részben teszi vonzóbbá a vállalkozói környezetet, ehhez hatékony államigazgatás, jogérvényesítés és jogbiztonság, valamint a korrupció erőteljes visszaszorítása is szükséges” – tette hozzá Stanislav Pánis, a J&T Banka közgazdásza. A legközelebbi parlamenti ülésen az SNS terve mellett más kiadásnövelő intézkedésről is tárgyalnak: téma lesz a karácsonyi nyugdíj-kiegészítés duplájára, 200 euróra emelése és a minimálbér 520-ról 600 euróra történő felsrófolása. A Híd nem zárkózik el teljesen az adócsökkentésektől, ám inkább a munkát terhelő járulékokon és adókon faragna, de azt is csak eredményes kormánykoalíciós egyeztetést követően.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.