Beragadt a rajtnál a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,69 pontos csökkenéssel, 43 171,74 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,17 százalékkal gyengült.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a nap folyamán a nemzetközi hangulat, illetve a délelőtt érkező áprilisi német üzleti hangulatindex eredménye befolyásolhatja a kereskedés irányát.Hozzátette, kedden a Mol és a Richter árfolyama erősödött, az elemző szerint a befektetők szerdán is főként erre a két papírra figyelnek majd.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint a keddi emelkedés után szerdán enyhe korrekcióval indulhat a kereskedés. Kommentárjában az elemző felidézte: kedden a Richter átlépte az 5800 forintos ellenállást, így technikailag szabaddá vált az út a 6000 forintos szintig. Az elemző szerint az OTP árfolyamában továbbra is a 13 000 forintos szintre érdemes figyelni, ha ezt sikerül átlépnie kisebb mértékű emelkedés jöhet, a Magyar Telekomnál pedig a 460 forintos szint jelent meghatározó támaszt.