Ismét venni kezdték a 4iG papírjait
A BUX index 0,9 százalékkal 42 057 pontra erősödött tegnap. A budapesti értéktőzsdén jegyzett részvények átlag alatti, 8 milliárd forintot alig meghaladó forgalmat generáltak. Ebből mintegy 3 milliárd forint az OTP részvényeire jutott, a bankpapír árfolyama 1,4 százalékkal 12 770 forintra emelkedett. Jó formában volt a Mol is, amely 1,3 százalékkal 3320 forintra drágult. A Telekom árfolyama mindössze 0,1 százalékkal jutott feljebb, a papír 463 forinton zárt. A Richter volt tegnap a blue chipek között a fekete bárány, 0,4 százalékkal 5380 forintra gyengült. Imponálóan szerepeltek az 1,3 milliárd forint értékben gazdát cserélő 4iG-részvények, kurzusuk 10,5 százalékkal egészen 4485 forintig száguldott. A második negyedévre a tőzsde likvid részvényeinek listájáról lekerült Estmedia árfolyama 300 millió forintos forgalomban 7 százalékkal 114 forintra ugrott. Kivétel nélkül emelkedtek a meghatározó európai tőzsdeindexek is, főként a meglepetésre 50,8 pontra erősödő kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index hatására. A forint újra gyengült, kora este egy euró 321,6 forintot ért.


