Egyedül a Richter állta a sarat
A BUX tegnap, 0,4 százalékos gyengülést követően 40 011 ponton zárt. A magyar részvénypiac forgalma elérte a 10,5 milliárd forintot. Az OTP árfolyama csaknem hatmilliárd forintos forgalomban 0,3 százalékkal, 12 160 forintra esett. A Mol-részvények 2,5 milliárd forintért cseréltek gazdát, az olajvállalat papírjainak kurzusa 0,8 százalékkal, 3182 forintig süllyedt. Lefelé tartott a Telekom is, részvényei 1,4 százalékos csökkenéssel 414 forinton zártak. Egyedül a Richter ragadt előző napi záróértéke felett. A gyógyszerrészvény 0,2 százalékkal 5070 forintra erősödött. A kisebb papírok közül erős volt a 4iG, amely napok óta tartó emelkedését újabb 1,3 százalékos hajrával folytatta, és ezzel most már teljesen ledolgozta a múlt heti esést. A meghatározó európai tőzsdék is kivétel nélkül több mint 1 százalékos mínuszban zártak, a milánói index 2 százaléknál is többet zuhant. Szétzúzták a befektetők a nemzetközi olajpiacot, a Brent 4 százalék feletti, a WTI pedig 5 százaléknál is nagyobb mértékben veszített értékéből. Gyengült a magyar fizetőeszköz, az euró kora este 326,9 forintot ért.


