BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még erősödhetnek a Roku-papírok

A Rokunál is elsődleges szempont a minél dinamikusabb növekedés, az eredmény egyelőre másodlagos.

Amikor utoljára vettük szemügyre a Roku részvényeit, a vállalat egy kifejezetten jó eredménnyel zárt 2018-as év után kezdett nagy menetelésbe, 25 dolláros mindenkori aljától először 45 dollárig, majd 70 dollár fölé emelkedett. Ekkor azzal a konklúzióval távolodtunk el a streamingszolgáltatásokkal foglalkozó vállalat részvényeitől, hogy 60 dollár alatt lehet érdemes keresni a beszállást legközelebb, ha a vállalat fenn tudja tartani az elmúlt negyedévekben látott emelkedés ütemét. Május elején megérkezett a várt jelentés, amelynek alapján véleményem szerint továbbra is az egyik legjobb tech papír maradt a Roku.

A Rokunál is elsődleges szempont a minél dinamikusabb növekedés, az eredmény egyelőre másodlagos.

A vállalat nem vallott kudarcot, hiszen az előző év azonos időszakához képest 51 százalékkal tudta növelni bevételét, amely már közel 207 millió dollárra rúg, felülmúlva mind az elemzők, mind a menedzsment várakozásait.

A vállalat emellett mérsékelt, 0,09 dolláros részvényenkénti veszteséget könyvelt el, ami a 0,24 dolláros várakozáshoz képest kifejezetten pozitív. A várakozások ilyen mértékű felülteljesítése miatt a menedzsment a 2019 év végi előrejelzését is pozitív irányba módosította. A fentiek alapján elmondható, hogy a Roku növekedési pályája a sziklaszilárd alapjain maradt. Felhasználói bázisát 40 százalékkal tudta növelni 2018 első negyedévéhez képest, 29,1 millióra. A streamelt tartalom órában kifejezett mennyisége ennél is nagyobb mértékben, 74 százalékkal növekedett, 8,9 milliárd órára.

A pozitív teljesítmény ellenére természetesen felmerül a kérdés, hogy nem szaladt-e el a Roku árazása az elmúlt hónapokban. P/S- (részvényár-árbevétel) alapon 7,4-es szorzón forognak a vállalat részvényei.

Ez önmagában nem túlzó, a kérdés inkább az, hogy az egyre erősödő konkurencia (Amazon, Apple, Samsung) milyen mértékben tudja visszaszorítani a vállalat növekedését. Rövid távon véleményem szerint még van tere az emelkedésnek, elérhetőnek tűnik a 92–100 dolláros zóna.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.