Nőtt az Opus súlya a BUX indexben
Már közel két hete, hogy beolvadt a Konzum az Opusba, a jogutód részvényeinek kereskedése azóta nem sok izgalmat tartogat, holott több bejelentés is érkezett a társaság háza tájáról. A június 30-i egybeolvadást megelőző kereskedési napon 445 forinton zárt az Opus árfolyama, azóta egy szűkebb sávban oldalazik, tegnap kicsivel e szint alatt fejezte be a kereskedést. Az összeolvadás hatására megváltozott a jogutód Opus Global súlya a BUX és a BUMIX indexekben is, sőt módosult a Budapesti Értéktőzsde két indexének számítása is, hiszen tegnaptól már az új korrekciós tényezők (AF) érvényesek. Az Opus Global által a tőzsdére bevezetett részvények száma az egybeolvadással 701,6 millió darab fölé nőtt, a közkézhányad pedig 31,42 százalék. A két vagyonkezelő holding összeolvadásával részvénycsereügylet révén létrejött új társaság a BUX-kosárban eddig 1,71 százalékkal szerepelt, egyszeres szorzóval, az új súlyozás 3,06 százalék, ez mintegy fele a Magyar Telekoménak. Az Opus Global-részvények napi mozgása jóval markánsabb a BUMIX alakulásában, ott eddig 20,79 százalékos súllyal szerepelt a részvény, amely a legnagyobbnak számított, megelőzve a 4iG Nyrt. 18,4 százalékos súlyát. Tegnaptól már viszont 17,66 százalékos súllyal szerepelnek az Opus-papírok, így a kosár legmeghatározóbb részvénye a 4iG lett.
Az egybeolvadás hatására jelentősen változtak a szavazati és tulajdoni arányok is az Opus Globalban. A Konzum PE Magántőkealap szavazati aránya az Opusban a korábbi 16,13 százalékról a beolvadás hatására 23,18 százalékra emelkedett. Mészáros Lőrinc Opus-részvényeinek száma ugyan 195,1 millióról csaknem 220 millióra nőtt, de összességében a tulajdoni aránya a társaságban a korábbi 36,38 százalékról 31,33 százalékra csökkent. Az Opusban 5 százalék feletti részesedéssel rendelkezik a fentiek mellett a Konzum Management Kft. (7,1 százalék) és Mészárosné Kelemen Beatrix (6,97 százalék) – derül ki a BÉT összesítéséből.
A Konzum beolvadása után megváltozik az alapkezelőjének a neve is, a társaság Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt.-ként működik tovább. Ez az alapkezelő menedzseli július 5-től a Status Energy Magántőkealapot.
A múlt héten egyik leánycége tőkehelyzetének változásáról is beszámolt az Opus. Végrehajtott egy 10 ezer eurós tőkeemelést az élelmiszeripari divíziójába tartozó Kall Ingredients Kft.-ben, s emellett – a tőketartalék felemelésével – 10 millió eurót bocsátott az izocukorgyára rendelkezésére. Bejelentésük szerint az Opus igazgatósága – szintén a múlt héten – elfogadta az MFB Invest tőkebefektetését, amely a tiszapüspöki székhelyű Kall Ingredients gyárfejlesztését szolgálja, az MFB Invest 17,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) invesztál erre a célra. A friss tőkét a 2020-ig esedékes beruházásokra használja a Kall. A Magyar Fejlesztési Bank leánybankja a befektetésért cserébe kisebbségi részesedéshez jut a Kallban.
Az Opus-papírok értéke az év elejétől fogva 9,4 százalékkal csökkent, az elmúlt három hónapban viszont már stagnált, a jelenlegi árfolyam szerint a társaság tőzsdei kapitalizációja 316 milliárd forint.


