Szaporodnak a 4iG projektjei
Szűk hét hónap alatt tucatnyi, összesen több tízmilliárd forint értékű megrendelést nyert el a 4iG. Bár a projektek egy részén nem egyedül, hanem konzorciumi partnerekkel osztozik a június óta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Prémium kategóriájában szereplő társaság, a milliárdos volumenű megbízások így is jelentősnek tekinthetők a cég elmúlt években elért árbevételéhez viszonyítva. A 4iG az utóbbi három évben rendre 15 milliárd forint körüli bevételt ért el, az idén eddig már mintegy 40 milliárd forint értékű projekt megvalósításához kapott zöld jelzést a tőzsdei cég.
„Figyelembe kell venni, hogy a 4iG által elnyert tenderek többéves projektek, amelyek többsége a következő évben még nem feltétlenül valósul meg, a bevételt tehát több év alatt realizálhatja a cég. A szerződésben vállalt feladatoknak pedig van egy utókövetési szakaszuk is, amely addicionális bevételként jelentkezhet majd a cégnél” – mondta lapunknak Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír részvényelemzője.
Legutóbb a hét elején a MÁV vagyonvédelmi rendszereinek telepítésére és üzemeltetésére kiírt tenderen nyert a cég 900 millió forintos ajánlattal, de az állami vasúttársasággal februárban is kötött egy azonos összegről szóló szerződést az informatikai alkalmazásainak konszolidációjára.
A vállalat az oktatás digitalizációja terén is jelentős megrendeléseket kapott az idén, a Klebelsberg Központnak 4,4 milliárd forintért szállíthat digitális táblákat, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség pedig 2,35 milliárd forintért szerződött a 4iG-vel köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőttképzési rendszer digitális átalakításához kapcsolódó feladatok ellátására.
A legfajsúlyosabb idei megrendelés a BKV-tól érkezett, a 4iG a Sys Kft. alvállalkozójaként 5+5 évig működteti és fejleszti a budapesti közösségi közlekedés üzemeltetését végző cég informatikai rendszerét, az első öt évben 19 milliárd forint keretösszegért. A BKV-projektben többek közt azzal a T-Systemsszel osztozik a feladatokon a vállalat, amelynek felvásárlását július közepén jelentette be a 4iG. Egyes piaci szakértők szerint az első fél évben felfutó megrendelésállomány így is messze elmarad attól, mint amit a spekulánsok a jelenlegi árazás alapján belelátnak a profitba, így ezen megrendelések árfolyamalakító hatása sem jelentős.
A beruházások mellett a Magyar Telekom leányvállalatának akvirálása adhat nagyobb lendületet az informatikai cégnek, amely Jászai Gellért vezérigazgató céljai szerint az ágazat piacvezető szereplőjévé válna. „A két cég árbevételét összehasonlítva elmondható, hogy a kis hal kebelezi be a nagy halat. A tavaly 14 milliárd forint árbevételt elérő 4iG vélhetően a magyar tőkepiacon már bevált, zárt körű részvénykibocsátással, illetve hitellel biztosíthatja a 114 milliárdos árbevételű T-Systems megvételéhez szükséges forrást, de lényeges kérdés, hogy ténylegesen mekkora tőkét tudna ehhez bevonni a társaság. A bankhitelen túl a jegybank kötvényprogramja is segíthet” – hangsúlyozta Gaál Gellért. A piacon úgy számolnak, hogy a vételár 30–70 milliárd forint között lehet.


