A csökkenő olajárak megtépázták a Saudi Aramco gigantikus nyereségét is
A Saudi Aramco első féléves nettó nyeresége 12 százalékkal 47 milliárd amerikai dollárra esett 2018 első fél évéhez képest – közölte a világ legnagyobb olajtársasága tegnap reggel. A tőzsdén kívül működő szaúdi társaság profitja még így is mintegy másfélszeresét teszi ki az Apple 31,5 milliárd dolláros első féléves nyereségének, amellyel az iPhone-gyártó egyébként világelső a börzén jegyzett cégek között. Az azonos szektorban működő amerikai Exxon Mobil Corp. 5,5 milliárd dolláros, a holland–brit Shell pedig 8,8 milliárd dolláros profitot gazdálkodott ki ugyanebben az időszakban.
„Az év első felében kialakult alacsony olajárak ellenére továbbra is jelentős profitot és szabad cash flow-t termeltünk” – emelte ki a gyorsjelentés kapcsán Amin Nasszer vezérigazgató. Az Aramco első embere hozzátette, hogy eredményeiket a társaság működési hatékonyságának, a következetes költségmenedzsmentnek és a pénzügyi fegyelemnek köszönhetik. A társaság 164 milliárd dolláros teljes féléves bevétele is 4 milliárd dollárral csökkent a bázisidőszakhoz mérten. A szabad cash flow csaknem 7 százalékkal 38 milliárd dollárra nőtt. Az Aramco szerint nyereségének zsugorodása – az év első hat hónapjában átlagosan 4 százalékkal 66 dollárra eső nyersolajárak hatása mellett – elsősorban a növekvő beszerzési, termelési és előállítási költségeknek, valamint az amortizációnak tulajdonítható. Ezzel szemben 2,62 milliárd dollárral javította az eredményét, hogy kevesebb társasági adót kellett fizetnie. A társaság napi termelése a referencia-időszakhoz hasonlóan 10 millió hordó volt a június végéig terjedő periódusban annak dacára is, hogy Szaúd-Arábia az OPEC-megállapodásnak megfelelően az olajkínálat csökkentése és az árstabilitás érdekében idén fékezi a kitermelést.
Az Aramco folyamatosan bővíti finomítói üzletágát Szaúd-Arábiában és másutt is, de főleg Ázsiában. Kapacitását néhány éven belül a mostani napi 5 millió hordóról 8-10 millió hordóra emelné 2030-ig. A cégcsoport Aramco Trading nevű kereskedelmi leányvállalata pedig főként Amerikában terjeszkedik a globális konkurencia elleni hatékonyabb fellépés érdekében. „Pénzügyi helyzetünk lehetővé teszi, hogy a jövőbeli növekedés megalapozása érdekében folyamatosan invesztáljunk” – jelentette ki Amin Nasszer. Az Aramco egyébként idén 46,4 milliárd dollár osztalékot fizetett a szaúdi államnak a tavalyi 32 milliárd dollár után.
A kizárólagos állami tulajdonban lévő Aramco a tervezett tőzsdére lépésének (IPO) előkészítése érdekében kezdte el közzétenni jelentéseit, elsőként a 2018-as üzleti évéről készült beszámolóját hozta nyilvánosságra. Egyrészt az IPO érdekében szükségessé vált, hogy a nemzetközi brókercégek és elemzőházak követni kezdjék a céget, másfelől vállalati kötvénykibocsátásba is fogtak. A nyilvános részvénykibocsátás tervezett időpontját azonban 2018-ról 2020–2021-re halasztották, mivel az Aramco váratlanul megvásárolta a petrolkémiával foglalkozó Saudi Basic Industries részvényeinek 70 százalékát. Az IPO fontos szerepet játszik az olajmonarchia terveiben, az abból befolyó bevételeket az ország gazdasági szerkezetének diverzifikálására fordítanák.
Óriások kézfogója
A Saudi Aramco szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy megvásárolja az indiai Reliance Industries finomítói és petrolkémiai üzletágának 20 százalékos részesedését, ezzel egymásra talált a világ legnagyobb termelője és a világ legnagyobb integrált finomítója – jelentette be Mukesh Ambani, az indiai cég elnöke. Mivel a Reliance 75 milliárd dollárra értékeli említett üzletágát,
a szaúdiak 15 milliárd dollár körüli összeget fizethetnek majd. Az indiai cég a tranzakció keretei között hosszú távú kötelezettségként vállalta, hogy napi 500 ezer hordó nyersolajat vásárol az Aramcótól.


