Egyre több hallgató dönt a diákhitel felvétele mellett
Továbbra is növekszik a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a rekordalacsony kamatozásnak köszönhetően – közölte a Diákhitel Központ. A közlemény emlékeztet rá: 2019. július 1-jétől történelmi mélypontra, 1,99 százalékra csökkentették a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Az eddigi legalacsonyabb kamat érezhetően még népszerűbbé tette a diákok körében a hitelbírálat és fedezet nélkül, havonta maximum hetvenezer forintig igényelhető hallgatói hitelt. A tavalyi megnövekedett számú igénylést követően a kamatcsökkentés utáni hónapban másfélszeresére emelkedett a Diákhitel1 terméket igénylő hallgatók száma. A felsőoktatási képzési díjakra fordítható, továbbra is kamatmentesen igényelhető Diákhitel2-t is csaknem 20 százalékkal többen igényelték, mint tavaly júliusban.
Magyar Péter vezérigazgató szerint azért is rendkívül népszerűek a magyar diákhitelek az alfa generáció körében, mert – ellentétben a hosszas banki procedúrákkal – a Diákhitel Központ termékei személyes megjelenés nélkül, akár egy fotelből, online is igényelhetők. Az elektronikus szerződés népszerűségét jól mutatja, hogy ma már minden második hitelfelvevő hallgató él ezzel a lehetőséggel. A vezérigazgató szerint a Magyarországon az utóbbi három évben tapasztalt több mint 30 százalékos bruttó béremelkedés is hozzájárult ahhoz, hogy a diplomát szerző diákok az eddigieknél is könnyebben és gyorsabban, kevesebb mint hét év alatt törlesszék a felvett diákhiteleket.
A Diákhitel2-t is csaknem
20
százalékkal többen igényelték


