BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Első látásra rémisztő az Uber vesztesége

Az Uber 5,2 milliárd dolláros rekordveszteséget termelt a második negyedévben, szemben az elemzők 3,4 milliárd dolláros várakozásával – derül ki a cég gyorsjelentéséből. A veszteségből 3,9 milliárd dollár nem a vállalat üzemi tevékenységéből származott, hanem az autóvezetőknek és az alkalmazottaknak a cég tőzsdére lépésekor juttatott saját részvények értékének felel meg, amit kiadásként kell lekönyvelni.

Az amerikai fuvarmegosztó társaság bevétele ugyan 14 százalékkal 3,2 milliárdra nőtt, azonban elmaradt a várt 3,4 milliárd dolláros forgalomtól, ráadásul a legkisebb negyedéves növekedés volt az Uber történetében. A szintén a múlt héten jelentő konkurens Lyft árbevétele 72 százalékkal bővült. Az Uber persze sokkal több üzletágban és országban van jelen, mint az amerikai piacra koncentráló Lyft. Ilyen például Latin-Amerika, ahol 24 százalékkal esett vissza az Uber értékesítése a kínai Didi megjelenésével. Hasonlóan kemény versenytárs a fuvarmegosztó üzletágban a brit Bolt, az indiai Ola Cabs és az orosz Yandex Taxi, az ételkiszállítás terén pedig Nagy-Britanniában a Deliveroo és a JustEat, valamint Amerikában a GrubHub, a Postmates és a DoorDash. A növekvő verseny ellenére az Uber megrendelései 31 százalékkal 16 millióra nőttek, az aktív felhasználók száma pedig 30 százalékkal 99 millióra emelkedett. Pénteken 7 százalékkal 40 dollárra gyengült az Uber részvénye, a céget követő 33 brókercég közül azonban 21 továbbra is vételre, 11 pedig tartásra ajánlja, és csak egy adná el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.