Folytatódott a kiszállás az ingatlanalapokból
Nem csillapodott júliusban sem a tőkekivonás az ingatlanalapokból – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) közzétételéből. A befektetők csaknem 74 milliárd forintot vontak ki a múlt hónapban az ingatlanalapokból, ez jóval meghaladta a júniusi 48,2 milliárd forintos kiáramlást. A fél év végén a 16 magyarországi ingatlanalap 1552,5 milliárd forintos vagyonról gondoskodott, ezzel 25 százalék alá csökkent az arány a hazai befektetési alapokban kezelt 6225,9 milliárd forinttal összevetve. Hozzá kell tenni azonban, hogy a 74 milliárd forintos elvándorlás több mint fele (40 milliárd forint) technikai jellegű tranzakció volt, az egyik ingatlan alapok alapja kategóriaváltozása miatt. Mindenesetre a BAMOSZ-tagoknál már csak annyi pénz áll az ingatlanalapokban, mint 2018 végén. Az alaptípustól való elfordulásban szerepet játszhatott, hogy május 15-től aki új ingatlanalapot vásárolna, annak az eddigi három helyett 180 napig kell várnia a befektetése visszaváltása után.
A BAMOSZ-tagok által kezelt összvagyon júniushoz képest 12 milliárddal, vagyis 0,2 százalékkal nőtt. Ahogy azonban már a múlt hónapban is, ez a pozitív hozamok, nem pedig a befektetési jegyvásárlások javára írható: az alapok értékesítése ugyanis már három egymást követő hónapban alakult mínuszosan, a múlt havi 179,3 milliárd forintot 44,8 milliárd forintos tőkekiáramlás követte, ezt azonban a hozamokkal sikerült ellensúlyozni.
A pénzpiaci alapok esetében ezúttal tőkebeáramlás történt, összege elérte az egymilliárd forintot, a vagyon 1,7 százalékkal növekedett. A vegyes alapok vagyona 4,7 százalékkal nőtt a hónap folyamán, és stabilan ezermilliárd forint fölött van.
A részvényalapokból 2,7 milliárdnyi távozott, de a hozamok kedvezően alakultak, és összességében a kategória vagyona 1,6 százalékkal több lett. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zárt körű alapoknál a múlt hónapban tőkebeáramlás volt tapasztalható. Itt továbbra is az ingatlanalapokba beérkező tőke dominál. A hozamok most is segítették a növekedést, úgyhogy a vagyon nagysága 4,3 százalékkal emelkedett.


