Kisebb esést hozott Conte lemondása
Vegyes képet mutatott a hétfői-keddi kereskedés a nemzetközi tőzsdéken, miközben a budapesti börze zárva tartott. Az Egyesült Államokban a hét elején optimista hangulatban zajlott a kereskedés, a vezető indexek egyaránt erősödtek, az S&P 500 index 1,2 százalékkal emelkedett. Tegnap viszont mínuszban nyitottak a tengerentúli indexek, Európában pedig egységesen lefelé indultak a főbb mutatók, többek között az olasz kormányválsággal kapcsolatos bizonytalanságok miatt. A tízéves német államkötvény referenciahozama kis időre a mínusz 0,7 százalékos szint alá csökkent. Tegnap délután a DAX és a CAC 40 index fél százalékkal csökkent, és az olasz tőzsdemutatót sem rázta meg igazán Giuseppe Conte miniszterelnök lemondásának híre. Mérsékelt forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a múlt héten, a BUX 40 006 ponton zárt pénteken, 609,52 ponttal, 1,5 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél. A részvénypiac heti forgalma 40,62 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a múlt héten.


