Komplex szolgáltatóvá válna a Mastercard
A Mastercard 3,2 milliárd dollárért megvásárolta a valós idejű fizetési megoldásairól ismert dániai Nets csoportot. Az ügylet közelebb hozza a bankkártyák és az ügyfelek bankszámlái közötti valós idejű fizetések megteremtését Michael Miebach, a társaság termék- és innovációs vezérigazgatója szerint, aki erről a Financial Timesnak nyilatkozott.
A hír annak fényében érdekes, hogy Magyarországon a kimondva-kimondatlanul a bankkártyás fizetés alternatívájának számító, azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját is a Nets szállította. Az azonnali fizetés rendszerét működtető Giro Zrt. (amely a Magyar Nemzeti Bank tulajdona) 2017 márciusa óta kereste azt a megoldást, amely alkalmas lehet a – világon egyedülálló módon – minden bank számára kötelező szolgáltatás alaprendszerének leszállítására. A dán vállalkozás megbízásáról szóló döntéshez a dániai, az olaszországi és a szlovéniai azonnali fizetési megoldások voltak a referenciák. A Nets tavaly decemberre leszállította az alap-infrastruktúrát, amely az azóta zajló teszteken jól teljesített, de a jegybank végül nyolc hónappal eltolta a rendszer bevezetését.
A Mastercard a mostani lépéssel is jelzi, hogy – pozíciójából kitörve – a világ egyik leginnovatívabb fizetési megoldásának szállítója akar lenni. Eölyüs Endre, a társaság Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója egy múlt heti rendezvényen arról beszélt, hogy a fizetéshez ma már nem a fizikai értelemben vett kártya a fontos – a tranzakciókat lehetővé tevő tokenek már beépíthetők mobiltelefonokba, órákba, karkötőkbe is –, hanem az, hogy a tranzakciók gyorsak és biztonságosak legyenek. A Mastercard az ehhez szükséges infrastruktúra biztosítására koncentrál. E folyamatba illik a mostani tranzakció is. A fentiek fényében – az eddig ismert nyolc hónapos halasztáson túl – nem várható semmilyen változás az azonnali fizetés hazai rendszerében.
A Barion felkészült
Az online fizetési szolgáltatók közül a Barion felkészült a pénzforgalmi irányelv erős ügyfél-hitelesítési szabályainak alkalmazására. A vállalkozás Magyarországon elsőként és egyelőre egyedüliként kapta meg a két nagy nemzetközi kártyatársaság (Mastercard, Visa) megfelelőségi tanúsítványát – jelentette be a társaság. A Világgazdaság korábbi cikke szerint a szeptember 14-i bevezetés még nem lefutott kérdés. | VG
A Mastercard
3,2
milliárd dollárt fizetett
a Netsért


