Pénz- és tőkepiac

Erős zárás Európában

Pozitív kezdésből tovább növelték nyereségeiket zárásra csütörtökön az európai értékpapírpiacok, itthon a BUX emelkedéssel fejezte be a napot.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 1,42 és 1,29 százalék nyereséget mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,55 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést.

A még nem hivatalos záróadatok szerint

  • Londonban 0,99 százalék emelkedéssel végzett az FTSE-100 index,
  • a frankfurti DAX index 1,32 százalékkal,
  • a párizsi CAC-40 pedig 1,87 százalékkal zárt magasabban.
  • Madridban 1,02 százalék,
  • Milánóban 1,10 százalék indexnyereséggel fejeződött be a csütörtöki tőzsdenap.
  • Fotó: AFP

    Megnyugtatóan hatott csütörtökön a tőzsdei befektetőkre az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség némi enyhülése. A kínai a várakozásokkal ellentétben emelkedett, az pedig az előre jelzettnél kevésbé csökkent. A kínai központi bank a vártnál erősebb szinten határozta meg valutája középárfolyamát, ami megfigyelők szerint azt a szándékát jelzi, hogy stabilizálni kívánja a jüan árfolyamát.

    A csütörtöki kereskedést az ázsiai piacok is nyereséggel zárták és emelkdéssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken is.

    A csütörtökön számos jelentős európai cég tette közzé negyedéves eredményét. A Thyssenkrupp veszteséget jelentett ugyan, de az elemzők által vártnál kisebbet, részvénye így három és fél százalékkal erősödött. Az adidas eredménye nem felelt meg a várakozásoknak, a négy százalékot veszített árfolyamából. A Deutsche Telekom részvénye fél százalékkal gyengült, miután a várakozásoknak megfelelő nyereséget jelentett. A British Telecom részvénye öt százalékkal gyengült mert a HSBC rontotta a papír célárfolyamát.

    Az Osram nyolc százalékot veszített egy meghiúsult akvizíció hírére. A Calrsberg részvénye több mint tíz százalékkal erősödött a megemelt éves bevételi prognózisnak köszönhetően.

    Az olaj árát az OPEC részéről várható termeléscsökkentés valószínűsége emelte meg. Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj hordónként 57,62 dolláron állt a globális kereskedelemben 2,47 százalékos emelkedéssel, a WTI ára pedig 3,35 százalékkal 52,80 dollárra emelkedett.

    Az eurót 0,17 százalékkal jegyzik erősebben 1,1216 dolláron, az arany ára 0,70 százalékkal unciánként 1508,95 dollárra csökkent.

    Itthon a BUX 105,86 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel zárt csütörtökön.

     

    tőzsde BUX
    Kapcsolódó cikkek