Kerülik a kockázatot az OTP befektetői
Történelmi csúcsához képest 8-9 százalékkal alacsonyabb árfolyamon kereskednek az OTP Bank részvényeivel, annak ellenére, hogy a második negyedéves jelentésben szereplő főbb eredményszámok felülmúlták az elemzői várakozásokat, a hazai lakossági hitelezésről kedden megjelent jegybanki jelentésből pedig többek közt az olvasható ki, hogy tovább zakatol a hitelboom Magyarországon. Az árfolyam tegnap emelkedett, de nem sokkal haladja meg a 12 ezer forintos szintet, a fő ok a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő szerint elsősorban a befektetők globális kockázatkerülése.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője érdeklődésünkre elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank júliusi hitelezési jelentéséből kiolvasható folyamatok alapvetően kedvezők lehetnek az OTP Bank szemszögéből, de mint mindig, ezúttal is érdemes részleteiben vizsgálni a trendeket. A lakossági lakáshitelezés volumene ugyan havi összehasonlításban csökkenő dinamikájú, ám éves alapon növekedést jelez a trend. Hozzá kell fűzni azonban azt is – tette hozzá az Equilor szakértője –, hogy a lakásárak emelkedése is volumennövelő hatású.
Figyelmeztető, hogy a lakáshitelezést a jelek szerint részben kiváltó babaváró kölcsön ronthat a bankszektor és így az OTP hitelmarzsain. A szabad felhasználású személyi kölcsönök állománya júliusban 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi bázist, emögött Török Lajos szerint vélhetően a magyar lakosság optimista várakozásai mellett az húzódhat meg, hogy a MÁP Pluszhoz kapcsolódóan megugorhatott a lombardhitelezés volumene a termék bevezetését követően. „A 12 ezer forint környékén kereskedett OTP-részvény árfolyamától érdemi emelkedést rövid távon nem várunk. Ennek oka a globális befektetők kockázatkerülése, amelyben nem valószínű, hogy a hónap közepén esedékes Fed-kamatdöntésig változás történne. Az is közrejátszik, hogy nincs olyan »sztori« az OTP-vel kapcsolatban, amely igazán megmozgathatná a befektetők fantáziáját” – értékelt az Equilor vezető elemzője.
Alapvetően a sztorit hiányolták azok az elemzők is, akik a pénzintézet vezérigazgató-helyettesét, Bencsik Lászlót kérdezték a bank telekonferencia-beszélgetésén. Az akvizíciós tervekről Bencsik azt válaszolta, hogy a két beolvasztásra váró pénzintézeten túl további bankvásárlások nincsenek napirenden. E pillanatban nem is látnak vonzó eszközportfóliót a régióban. Hozzátette azonban, ha a térségben eladósorba kerül egy hitelintézet, akkor felülvizsgálják az akvizíciós stratégiájukat. A szokásoknak megfelelően felmerült kérdésként az osztalékemeléssel kapcsolatos várakozások megalapozottsága. Bencsik újra elmondta, 2020 első negyedévében határoznak az osztalékfizetésről. Hozzáfűzte: 15 százalékos éves tőkearányos megtérülést tűzött ki maga elé a pénzintézeti csoport, ezt a második negyedévben a 20 százalék feletti mutatóval jócskán felülteljesítették. Elemzői kérdésre Bencsik kifejtette, a 10 bázispontos eurókamatláb-változás (a háromhavi EURIBOR-ral számolva) 1,3 milliárd forinttal csökkenti, illetve növeli a bankcsoport éves szintű nettó kamatbevételeit. A BUBOR 10 bázispontos elmozdulása kétmilliárd forintos változást okoz ugyanezen, a legfontosabbnak tartott bevételsoron. Az OTP oroszországi kamatmarzsaiban további csökkenés várható – jelezte Bencsik László –, többek közt egy októberben esedékes intézkedés hatására, amellyel a jövedelemarányos törlesztőteher szabályozásán fognak szigorítani.


