Halasztani kell a libra kibocsátását
Nem várt nehézségekkel szembesül a Facebook által megálmodott és menedzselt digitális szupervaluta, a libra. Alaposan megcsappant a partnerek kezdeti lelkesedése a kockázati tényezők sora és a politikai és szabályozói nyomás láttán. Az ezzel kapcsolatos hétfői tanácskozás alaphangját a Booking Holdings adta meg azzal, hogy sok sikert kíván, de nem óhajt részt venni a projektben. A Kayak és a Priceline mellett, a Booking.com szállásfoglalási portált üzemeltető céget megelőzően a nagy kártyatársaságok közül a Mastercard és a Visa, az elektronikus fizetések úttörője, a PayPal, az e-kereskedelmi óriás, az eBay, valamint a Stripe és a Mercado Pago fintech vállalkozások léptek ki a genfi székhelyű Libra Szövetségből, s korántsem biztos, hogy a 21 maradék tag közül más nem követi őket. A kriptodevizás szövetségnél persze nem beszélnek tömeges kivonulásról, Dante Disparte kommunikációért felelős alelnök szerint csak apró korrekció áll a hét egykori alapító kiszállása mögött.
A felhasználói közösség adatainak védelme, a globális pénzügyi stabilitás veszélyeztetése és a pénzmosás elősegítése csak három azon kritikus tényezők közül, amelyek a csak egy idealizált világban működőképes libra iránti ellenérzéseket táplálják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió két lábbal a földön járó pénzügyi vezetői sem lelkesednek a libráért, jóllehet kategorikus betiltását egyedül Franciaország vetette fel, ehelyett első körben csak igen szigorú szabályozás és garanciák mellett látják megvalósíthatónak a kibocsátását. Ezt az álláspontot osztja Mark Carney brit és Jerome Powell amerikai jegybankelnök is. Az eurócsoport múlt havi tanácskozásán döntöttek is a pénzügyminiszterek a kriptovaluták szabályozásának kidolgozásáról. Azt elismerik, hogy hiba lenne a fejlődés útjába állni, inkább a kereteket kell szigorúan megszabni. Az alapelvek felől azonban nem érkezett azóta hír. Mindenesetre amerikai és uniós jóváhagyás nélkül értelmetlen a librát bevezetni, a jövő júniusi start ilyen előzmények után erősen kérdéses, a hatóságokkal való egyeztetés miatt hónapokkal is elhúzódhat – ezt Disparte is elismerte a Reutersnek. Több tagjuk is szorgalmazta, hogy a Facebook vegyen vissza az aktivitásából, ugyanis a közösségi portál megtépázott hírneve ráég magára a projektre, nehezítve a sikerét.
A Facebook csak egy a 21, egyenlő szavazati aránnyal és a legalább tízmillió dolláros belépti díj befizetésével egyenlő jogokkal rendelkező tag közül – húzta alá a Financial Timesnak Disparte. Nick Read – a Lyft és az Uber mellett – a szövetség legnagyobb tagja, a Vodafone első embere azt hangsúlyozta, hogy a Libra Szövetség élére mielőbb egy független vezérigazgatót kell kinevezni. A genfi ülésen a szövetség megválasztotta öttagú igazgatóságát, és lefektette alapszabályát. A grémiumban a Facebookot David Marcus képviseli, mellette a PayU, az Andreessen Horowitz kockázatitőke-társaság, a Xapo Holdings Limited blokklánc-technológiai cég és a Kiva Microfunds nonprofit társaság delegál tagot. Egyedüli hírmondónak a PayU maradt a fizetési cégek közül, ám Észak-Amerikában egyáltalán nincs jelen, ahogy Afrika és a Közel-Kelet is fehér folt a térképén. Azzal, hogy globális fizetési szolgáltató már nincs a rendszerben, egyes országok felhasználói számára a saját devizájuk közvetlen átváltási lehetősége sem garantált, ezáltal a fizetési tranzakciók biztonsága válik megkérdőjelezhetővé, ami végső soron az egész rendszert teszi sebezhetővé.
A svájci törvények hatálya alá tartozó szövetség az igazgatósági döntéseit egyszerű többséggel hozza meg, a tartalékok kezelése és a tagfelvétel viszont kétharmados jóváhagyást igényel. A Libra mögött valódi készpénztartalék áll majd, a banki betétek mellett rövid lejáratú államkötvények is lesznek a szövetség által kezelt portfólióban.
A Libra Szövetség
21
tagból áll az utolsó kilépések után


