BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indokolt az óvatosság az őszi parketten

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A növekvő globális kockázatok mellett a hagyományosan változékony október miatt is izgalmas időszak vár a hazai blue chipekre, amelyek közül a Magyar Telekom lehet a legütésállóbb a következő hetekben.

Erős mínuszokkal indult az október a meghatározó külföldi tőzsdéken és a hazai börzén is. A BUX két nap alatt csaknem 3 százalékot zuhant, hasonlóan a főbb amerikai mutatókhoz, míg a vezető európai indexek ennél is nagyobb, 4 százalék feletti esést voltak kénytelenek elkönyvelni. Ahogyan arra az Erste tegnapi elemzése rámutat, a BUX hagyományosan hektikus az ősz közepén. A válságot megelőző, 2005–2008 közötti időszakban rendre – 18, 6, 17, 46 százalékos – esést hozott a pesti parkettre az október, azóta tizenegyből hatszor emelkedés, ötször – az ideivel együtt – pedig csökkenés volt látható. Igaz, 2008 óta az elmozdulások is jóval kisebbek, mint azt megelőzően: az utóbbi évtizedben plusz 16 és mínusz 6 százalék között lengett ki a BUX index.

„Általános feszültség érzékelhető a világban, és ehhez adódik az októberi megszokott volatilitás. A kockázatok olyan mértékűek, hogy indokolt most a befektetői óvatosság” – mondta lapunknak Virág Ferenc, a Random Capital tulajdonos-tanácsadója. A szakértő inkább pesszimistán ítéli meg a következő hetek várható tőkepiaci fejleményeit. A nemzetközi trendeket követő BUX számára a 39 ezer pontos támasz lehet kritikus. Ha ez a fontos szint elesik, akkor a 35 500 pont következhet, ami óriási zuhanást hozna.

Nem vár tehát könnyű időszak a hazai blue chipekre sem, amelyek közül a Magyar Telekomot tartja a legütésállóbbnak a Random tulajdonos-tanácsadója. A telekommunikációs vállalat szempontjából akár több olyan hír is érkezhet, amely felfelé mozgathatja az árfolyamot. Viszonylag kedvező helyzetben van az OTP is, a bankpapírnál a 12 800–13 000 forintos ellenállási sáv a meghatározó, amit egyelőre nem képes áttörni. Nagyobb problémát viszont csak a 12 ezer forintos szint alá süllyedés okozna az árfolyamban. A Mol és a Richter viszont egyértelműen „bántott papír” Virág olvasatában. Az olajcég 2800 forintos szerdai záróára azért ijesztő, mert a lokális alj letörését jelenti, megerősítés esetén pedig nagyobb esés követheti. A Richter árfolyama pár nap alatt 5000 forintról 4800 forintra zuhant. A gyógyszercégnél a 4700 forintos szintre érdemes figyelni Virág szerint, ha ez elesik, akkor egészen 4500 forintig, az Esmya-ügy okozta tavaly nyári mélypont környékére eshet a papír.

Az Erste szerint a mostani esés ugyanakkor jó vételi lehetőséget teremt az optimista befektetőknek. Ilyen lehet az akvizíciók következtében várhatóan jó eredményt felmutató OTP vagy a Richter, amely az Erste szerint túl lehet az Esmya és a szerializáció okozta gondokon. A pénzintézetnél úgy vélik, az ipari beszerzések lassulása aggodalomra adhat okot a piacokon. A veszélyt most abban látják az Erste elemzői, hogy amíg a gazdasági szereplők és a döntéshozók – kormányok, jegybankok – elébe mennek a bajnak, addig a piaci szereplők kevésbé foglalkoznak vele.

Miközben a részvényindexek lefordultak, az utóbbi hetekben sorra negatív árfolyamrekordokat döntő forint erősödésbe kezdett. Az első olvasatban talán meglepő váltást két tényezővel indokolja Virág Ferenc. Egyrészt a világ most még inkább a globális fejleményekre figyel, ezért nincs fókuszban a forint. Másfelől a negatív piaci események miatt árfolyamesésre fogadók számára hirtelen számos új shortolási lehetőség nyílt, ami szintén más eszközökre irányította a figyelmet a forintról. A Randomnál azt viszont egyelőre nem érzékelik, hogy a kisbefektetők a négy hazai nagypapír esésére játszanának, de a volatilitás és a kockázatok fokozódásával a blue chipeknél is szaporodhatnak a short pozíciót elfoglalók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.