Közel hatszázalékos hozam fél év alatt
Kicsivel több, mint öt hónap leforgása alatt visszakerült a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama az osztalékszelvény-vágás előtti szintre. A 454 forintos árfolyam elérése azt jelenti, hogy a szelvény leesése előtt Telekom-részvényeket vásárló befektetők kevesebb mint fél év elteltével 5,5 százalékos bruttó hozamot realizálhattak. Az ANY Biztonsági Nyomda papírjai még gyorsabban utolérték magukat: az árfolyam három és fél hónap alatt emelkedett vissza az 1345 forintos szintre, az osztalék így rendkívül rövid idő alatt
6 százalékos hozamot termelt a befektetőknek. A két papír pozitív teljesítménye annak ismeretében is kiemelkedő, hogy júniustól a lakossági befektetők előtt megnyílt az út a MÁP Plusz előtt. „A Telekom-részvények árfolyamát véleményem szerint egy esetleges osztalékemelést feltételező várakozás mozgatta az elmúlt időszakban – válaszolta a Világgazdaságnak Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. – Kikerült az 5G-aukciós versenytársak közül a Digi, részben ennek köszönhetően akár tízmilliárd forint nagyságrendű költségmegtakarítást is elérhet a Telekom ezen a kiadási soron” – tette hozzá Miró József. A menedzsment korábbi köz-
lése szerint a szolgáltató a 2019-es profitja után részvényenként 27 forint osztalékot tervez fizetni, ám ez még akár változhat az egyelőre nem ismert, de hamarosan nyilvánossá váló 5G-kiadások függvényében. Egy tízmilliárd forint nagyságrendű költségmegtakarítással akár részvényenként 8-10 forintos osztalékemelés sem zárható ki, amellyel a jelenlegi árfolyamból számított 5,5 százalékos hozam 7,5 százalék fölé emelkedne. Az Erste szakértője hozzáfűzte: globálisan keresetté váltak az osztalékpapírok, miután a jegybanki lazítások hatására az államkötvényhozamok lefelé mozdultak az év eleji szintekről. A Nyomdával kapcsolatban az Erste hasonló mértékű osztalékfizetésre számít az idei profitból, mint ahogy az tavaly történt (részvényenként 81 forint volt a kifizetés).
A Telekom árfolyamának támaszt nyújt a 200 napos mozgóátlag is, a további emelkedést pedig az is katalizálhatja, hogy a múlt héten célárat emelt a Raiffeisen: az elemzőház a korábbi 445 forintos árat módosította 485 forintra, az ajánláson nem változtattak, továbbra is tartást javasolnak. Az elemzés azonban kockázatokra is kitér: bár a Telekom szempontjából kedvező, hogy háromra szűkült az ajánlattevők száma, nem zárható ki, hogy a Digi sikeresen fellebbez, az aukció eredményhirdetését pedig elhalasztja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A Raiffeisen elemzője a következő három évben nem számít az osztalék emelésére, részvényenként 27 forintos kifizetéssel kalkulál. Az osztrák bankház szerint a Telekom 45 milliárd forintot költ az 5G-s spektrumaukcióra, a költségeket pedig a jövő év során könyvelik el.


