Pénz- és tőkepiac

Túljegyezték a lottórészvényt

 A francia szerencsejáték-vállalat részvényeivel csütörtökön indul a kereskedés.

Hatalmas sikert aratott a francia lottó, a Francaise des Jeux (FDJ) elsődleges nyilvános részvénykibocsátása (IPO) a kisbefektetők körében, akik több mint 1 milliárd euróért jegyeztek a részvényekből – jelentette be a hét végén Bruno Le Maire pénzügyminiszter a BFM televíziós csatornán. A francia kormány csütörtökön kezdte meg többségi részesedése értékesítését, amelynek során 72 százalékos FDJ-részesedése 20 százalékosra csökken. A lottóvállalat privatizációjából eredetileg mintegy 1,7 milliárd euró bevételre számítottak, és a részvények egyharmadát szánják a kisbefektetőknek. Az óriási lakossági érdeklődésnek köszönhetően a részvényeket már túl is jegyezték, mégpedig 18,5 és 19,9 euró között, miközben a jegyzési ársáv 16,5–19,9 euró volt.

A cég arra készül, hogy a nyereség 80 százalékát kifizeti osztalékként
Fotó: Shutterstock

Le Maire azt is bejelentette a francia tévében, hogy a végső árat szerdáig határozzák meg, csütörtökön pedig már kezdődhet is a tőzsdei kereskedés a frissen kibocsátott részvényekkel. Persze nem csoda, hogy ugrásra készen várták a franciák a lottórészvényeket, hiszen a kisbefektetők egyrészt minden tíz kifizetett részvényre kapnak egy ráadáspapírt ingyen, másfelől a végső árból további 2 százalékos árkedvezmény is megilleti őket. A szerencsejáték-szervező privatizációjának sikere és lakossági elfogadottsága rendkívül fontos Emmanuel Macron francia elnök és a párizsi kormány számára is, hiszen ez csak a kedvcsináló „előétel”, mielőtt a jóval nagyobb falatok az asztalra kerülnek.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

lottó szerencsejáték privatizáció Engie Franciaország
Kapcsolódó cikkek