BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Küszöbön a gyorsjelentési szezon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Jövő kedden elstartol a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban. Az Erste hírlevele szerint az első három negyedévben éves alapon minimálisan csökkent az S&P 500 indexet alkotó cégek összesített, egy részvényre jutó profitja. A negyedik negyedéves eredményvárakozások 1,5 százalékos visszaeséssel számolnak, ám az utóbbi öt évben átlagosan 3,6 százalékkal múlták felül a vállalatok az elemzői konszenzust, ennek alapján akár

2 százalék feletti nyereségbővülés is valószínűsíthető. A legnagyobb profitnövekedést a közműcégektől, a bankszektortól és a kommunikációs vállalatoktól várja a piac. | VG

Hét részvény ugrotta meg a százmilliós szintet

A tavalyi negyedik negyedév forgalmi adatai szerint továbbra is hét hazai részvény minősül likvid értékpapírnak a Budapesti Értéktőzsde tegnapi tájékoztatása szerint. Az október és december közötti periódusban az OTP mellett a Richter, a Mol, az Opus, a Magyar Telekom,

a 4iG és az Est Media papírjai feleltek meg az ehhez szükséges kritériumoknak. Likvid részvénynek azok az értékpapírok számítanak, amelyeknek a napi átlagos forgalma meghaladja a százmillió forintot az utolsó naptári negyedévben. | VG

Lengyel hitelközvetítőt vett a Duna House

A Duna House lengyel leányvállalata, a Metrohouse Franchise S. A. tegnap megvásárolta az Alex T. Great Sp. z o. o.

százszázalékos üzletrészét. A cég 4,3 millió lengyel zlotyt, azaz 339,8 millió forintot fizetett a 2019 első három negyedévében 676 millió zloty (52,8 milliárd forint) volumenű hitelt közvetítő társaságért. Az akvizícióval a cégcsoport majdnem 60 százalékkal növeli a Lengyelországban közvetített hitelek mennyiségét. | VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.