Napi mélypontján zárt a BUX
M. E. | A meghatározó európai tőzsdeindexek kövér mínuszokkal kezdték a napot az amerikai légierő múlt heti iraki légi csapására és az emiatt kialakult feszültségekre reagálva. Délutánra azonban kezdtek megnyugodni a kedélyek, és végül 1 százalék alatti eséssel fejezték be a kereskedést. A BUX ezzel szemben 3,2 százalékos zuhanást követően a napi mélypontját jelentő 44 659 ponton zárt. A magyar részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt. Az OTP-részvényekre 9,1 milliárd forint értékben kötöttek ügyleteket, de nem volt benne köszönet, hiszen a bankpapír árfolyama 4,3 százalékkal 14 640 forintra esett. Nagy forgalomban fogott padlót a Richter és a Mol is. Előbbi 3,3 százalékkal, 6350 forintra, utóbbi 2,3 százalékkal, 2882 forintra gyengült. Lefelé tartott a Telekom is, mégpedig 1,2 százalékkal, egészen 440 forintig. Néhány kis kapitalizációjú részvény tudott csupán dacolni az árral, a 4iG 2,6 százalékkal 677 forintra, a Kulcs-Soft 2,7 százalékkal 3000 forintra, míg az Alteo 1,1 százalékkal 892 forintra drágult. A forintárfolyam lapzártánkra a 329,6-es szintre erősödött az euróval szemben.


