BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viszik az NHP-t a vállalkozások

Eddig csaknem 13 ezer vállalkozás vette igénybe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy éve elindított NHP fix programját több mint 379 milliárd forint értékben – közölte a jegybank a részt vevő hitelintézetek 2020. január 3-ig beküldött adatszolgáltatása alapján. Ebből a pillanatnyilag ténylegesen kinn lévő – azaz a már lehívott, de még nem törlesztett – állomány meghaladja a 294 milliárd forintot. Az MNB még 2019 elején indította el a Növekedési hitelprogram újabb konstrukcióját 1000 milliárd forintos keretösszeggel annak érdekében, hogy a beruházások finanszírozásában emelkedjen a kiszámíthatóbb, rögzített kamatozású termékek részaránya.

A megkötött hitelszerződések volumenének 55 százaléka új beruházási hitel, 45 százaléka pedig új lízingügylet. A kihelyezett források több mint fele (199,3 milliárd forint) mikrovállalkozásokhoz került. A kisvállalatok 105,3, a közepes cégek 74,6 milliárd forinthoz jutottak. Az ágazatok közül a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem a legnagyobb haszonélvezője a programnak, a régiók közül pedig Közép-Magyarország (25 százalék), a Dél-Alföld (17 százalék) és az Észak-Alföld (15 százalék) vezeti a rangsort. Az MNB által közzétett adatok szerint az NHP fix átlagos ügyletmérete hitel esetében 83,6 millió, lízing esetében 11,5 millió forint volt eddig. A medián ügyletméret ennél jóval kisebb, 35 millió, illetve 6,1 millió forintos összeget ért el. Az átlagos futamidő hitel esetében 8,6 év, lízing esetében pedig 4,9 év.

A megkötött hitelszerződések

55

százaléka új beruházási hitel

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.