Kifektetésre és tulajdonszerzése van szükség
Az elmúlt két évtizedben a Magyarországon elkölthető jövedelem (GNI) nagysága érdemben elmaradt az itt megtermelt hozzáadott értéktől (GDP). Ez az eltérés kettéválasztja Európát is: míg az Európai Unióhoz (EU) 2004 után csatlakozó országokban hiány van, addig a régebbi tagországokban a többlet a jellemző. A különbség főként a külföldi tulajdonú vállalatok nyereségéhez köthető: Magyarországon a profitegyenleg hiánya 2018-ban 7,5 milliárd euró, a GDP 5,6 százaléka volt. Ez részben arra vezethető vissza, hogy a nyugati országok magasabb tőkeállománya keleti országokban megvalósuló – magasabb megtérülésű – beruházásokat finanszíroz, aminek hatására a keleti országok által elkölthető jövedelem kevesebb, mint a megtermelt GDP, épp fordítva, mint a nyugati országokban.
A hazai gazdaságpolitika egyik kiemelt célja ennek a résnek a fokozatos bezárása kell hogy legyen. Ugyanakkor fontos azt is tudni, hogy a hazai felzárkózást megalapozó kutatás-fejlesztésben és az exportban jelentős szerepet betöltő ágazatok (járműipar, gyógyszergyártás, elektronikai termékek gyártása és infokommunikáció) külföldi tulajdonban lévő vállalatainak nyereségét figyelmen kívül lehet hagyni a profitegyenleg hiányában, ha reálgazdasági, stratégiai szempontból releváns profitegyenleget akarunk meghatározni. Ezen tételekkel korrigálva, profitegyenleg hiányában, végső soron évi mintegy ötmilliárd eurót kell ellensúlyoznunk ahhoz, hogy a felzárkózási pályával konzisztens stratégiai profitegyenleg egyensúlyba kerüljön.
A hiány nagysága alapvetően két forrásból ered. Egyrészt a külföldön megvalósuló hazai kifektetések állománya mintegy 56 milliárd euróval marad el a magyarországi, külföldi tulajdonban lévő vállalatok értékétől. Másrészt a kifektetések megtérülése elmarad a külföldi tulajdonú hazai vállalatok megtérülésétől. A profitegyenleg reálgazdasági szempontból releváns hiányának csökkentésére többféle megoldás kínálkozik: a hazai kifektetések növelésével, a külföldi tulajdonban lévő hazai vállalatokban való tulajdonszerzéssel vagy a hazai és külföldi beruházások vállalati jövedelmezőségének, profitjának közelítésével is elérhető a cél. A program forrásigénye 30–80 milliárd euró között alakulhat.
A profitegyenleg zárásához szükséges tőkeigény alsó szélsőértéke a belföldi és külföldi jövedelmezőség, azaz a profitráták kiegyenlítődése esetén adódik. Míg a külföldiek profitrátája Magyarországon 2016–2018 átlagában közel 11 százalék volt, addig a hazaiak profitrátája alig haladta meg a 7 százalékot külföldön. Ha a hazai vállalatok külföldön ugyanakkora profitrátával rendelkeznének, mint a külföldiek itthon, akkor a profitegyenleg hiányának eltüntetéséhez „csak” 30 milliárd euróra lenne szükség. A lehetséges stratégiák szélsőértékei közül a legmagasabb akkor adódik, ha csupán a hazai kifektetések támogatásával akarnánk kiegyenlíteni a profitegyenleget. Ebben az esetben – a kifektetések 2018-as megtérülését feltételezve – mintegy 80 milliárd euró tőkeigényű lehet a program. Végül ha a stratégia csak önmagában az itthon működő, külföldi kézben lévő vállalatokban történő hazai tulajdonszerzést tűzné ki célul, akkor egy középérték, 45–50 milliárd euró lenne a forrásigény.
Ezt a 30–80 milliárd eurós tőkeigényt a hitel- és tőkepiacok eurózónához történő felzárkózása és fejlődése elégítheti ki a következő húsz évben. Ha a nem pénzügyi vállalatok bankhitelállománya felzárkózna az eurózóna átlagához, úgy a hitelek bővülése mintegy 25 milliárd euró többletforrást biztosíthat a kifektetések megvalósítására. Mindez azt jelentené, hogy a hitelpiac mérete a jelenlegi 17-ről 35 százalékra emelkedne a GDP arányában. Ha emellett a vállalati kötvénypiac fejlődésével ledolgoznánk a hazai és eurózónás szintek jelenlegi eltérését, az 15 milliárd euróval növelné a vállalati forrásokat, ami a GDP-arányos mutató
1 százalékos állománya 12 százalékra emelkedésének felel meg.
A nem pénzügyi vállalatok GDP-arányos tőzsdei részvényállománya eurózónától való eltérésének felét ledolgozva mintegy húszmilliárd euróval növelhető a vállalatok forrása. Ez azt jelentené, hogy a vállalatok jegyzett részvénypiaci forrásainak GDP-arányos szintje 10-ről 25 százalékra emelkedne. Ezenfelül a bővülő vállalati tőkeállomány mellett emelkedő nyereségekből a vállalatok – osztalékfizetés helyett – mintegy 5–10 milliárd eurót a saját tőkéjük növelésére fordíthatnának.
A piacok fejlődése húsz év alatt összesen akár 65–70 milliárd euró forrást eredményezhet, ami elégséges lehet a profitegyenleg kiegyenlítéséhez. A hitel- és tőkepiacok fejlesztésére az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert bár az elmúlt években számottevő fejlődés látható, lemaradásunk az eurózónához képest még számos területen jelentős. A következő húsz évben ezen lemaradások ledolgozása finanszírozhatja a profitegyenleg hiányának kiegyenlítését. A profitegyenleg kiegyenlítésének feltétele ugyanakkor az is, hogy Magyarország egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson 2030-ig – az unió átlagához viszonyított 2, de akár 3 százalékos növekedési többlet feltételezése mellett – az EU-átlag
90 százalékának közelébe érjen. Gazdasági felzárkózás nélkül ugyanis nem képzelhető el sikeres kifektetési stratégia, és a profitegyenleg kiegyenlítése sem lehetséges.
A szerző a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
A külföldön megvalósuló hazai kifektetések állománya mintegy 56 milliárd euróval marad el a Magyarországon lévő, nemzetközi tulajdonú vállalatok értékétől
30–80
milliárd euró között alakulhat
