Szitává lőtték az orosz tábornokot, a Wagnerrel is ő tárgyalt – felbolydult a titkosszolgálat
Moszkva északnyugati részén merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev orosz altábornagy ellen, aki megsérült és kórházba került – közölte péntek délelőtt Szvetlana Petrenko, az orosz nyomozó bizottság szóvivője.

Alekszejev az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettese. Ez az eset vastag szemöldököket fog felvonni.
A TASZSZ orosz hírügynökség tudósítása szerint a nyomozók arról számoltak be, hogy egy ismeretlen fegyveres több lövést adott le a tábornokra egy Volokolamszkoye autópálya melletti lakóépületben, majd elmenekült a helyszínről. Vlagyimir Alekszejevet súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
A nyomozó bizottság büntetőeljárást indított az orosz büntető törvénykönyv alapján gyilkossági kísérlet, valamint tűzfegyverekkel való illegális kereskedelem miatt. A nyomozó bizottság moszkvai kirendeltségének nyomozói és törvényszéki szakértői vizsgálják a helyszínt, áttekintik a térfigyelő kamerák felvételeit, illetve kihallgatják a lehetséges szemtanúkat is.
Tájékoztatásuk szerint a bűncselekményben részt vevő személyek azonosítása érdekében nyomozati, operatív és keresési tevékenységek folynak. A moszkvai ügyészség átvette az irányítást a nyomozás felett.
Komoly tapasztalattal rendelkezik az orosz tábornok
Alekszejev jelentős szerepet játszott az orosz–ukrán háborúban is, részt vett az Ukrajnával folytatott tárgyalásokon az oroszok 2022-es mariupoli ostroma során.
Szintén őt küldték tárgyalni a Wagner zsoldoscsoport vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal is, aki 2023 júniusában rövid és véres lázadást vezetett a moszkvai vezetés ellen.
Nem ez az első alkalom mostanában, amikor magas rangú orosz katonai vezető válik merénylet áldozatává. December közepén, alig pár nappal karácsony előtt reggel a moszkvai Jaszenovaja utcában ölte meg egy autóba rejtett bomba Fanyil Szarvarov altábornagyot. Az orosz főváros akkor nehéz napokat él át, ugyanis nem sokkal később a másik helyszíntől nem messze lévő Jeleckaja utcában robbant pokolgép, több áldozatot szedve.



