Pénz- és tőkepiac

Megvéd az arany a koronavírustól

Bár korábban sokan temették az arany menekülőeszköz-szerepét, az új koronavírus globális terjedése bebizonyította, hogy pánik esetén továbbra is a nemesfém a legellenállóbb befektetés.

Habár néhány elemzésben már korábban próbálták felhívni a figyelmet a féktelen tőzsdei emelkedés veszélyeire, úgy tűnik, hogy ezúttal az új koronavírus Kínán kívüli továbbterjedése lett az a tüske, amely a lufi kidurranásához, de legalábbis átmeneti leeresztéséhez vezetett. Nagy világégésről vagy gazdasági összeomlásról korai lenne beszélni, de érdemes megnézni, hogy a romló piaci hangulatban milyen termékre ajánlatos odafigyelni.

A rendkívül magas volatilitás miatt a piacok shortolása továbbra is kétélű fegyver. A jó pillanatban történő eladás kedvező stratégiának tűnhet, de ahogy az optimizmus szikrái megjelennek, úgy kerülhet pillanatok alatt likvidálásra a piacok esésére spekuláló pozíció.

Ugyanakkor egy befektetési eszköz az elmúlt másfél évben olyan trendet épített ki, amelynek a folytatódása technikailag megalapozott, ráadásul a körülmények is támogathatják ezt a mozgásirányt. Az arany árfolyama 2018 augusztusában 1160 dollárra esve az akkori kétéves mélypontját érte el. Korábban sokan leírták, hogy elvesztette klasszikus menekülőstátuszát az eszköz, és a modern pénzügyi világban már nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyet régebben szántak neki. Azonban 2018 végén, majd különösen 2019 első negyedévében látványos emelkedésbe kezdett az árfolyama, és szinte minden negatív hangulati rezdülésre azonnal reagált a nemesfém.

A tavaly kialakult egyértelmű emelkedés trenddé érett, és most már a grafikonon is jól látható az arany lendülete. A technikai képhez néhány fundamentum is hozzácsapódott, és tovább görgette azt a folyamatot, amelyben az arany árfolyama egy-egy korrekció után rendre új csúcsokra került. Mindenképpen kiemelendő a recessziótól való félelem, amely egyre erőteljesebben jelenik meg, és már nemcsak az európai gazdaság vonatkozásában. Ehhez kapcsolódóan kezdett beépülni az árazásba, hogy a piac legalább egy, de mindinkább két kamatcsökkentésre számít az amerikai jegybanktól, ami szintén táptalaja lehet az arany további erősödésének.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az aranynak nemcsak befektetési vagy menekülőtermékként való használata miatt emelkedik az árfolyama, hanem az egyre inkább érzékelhető fizikai kereslet következtében is. Mind a világban növekvő pénzmennyiség, mind a tényleges ipari felhasználás bővül, és ehhez még hozzáadódik, hogy néhány jegybank növeli az aranykészletét.

Mindennek a tetejébe érkezett 2020-ban az új koronavírus. Az első hírek hatására januárban 1600 fölé tudott emelkedni az arany árfolyama, ami hétéves rekordszint, majd egy átmeneti korrekció után, február végén már az 1700-as szintet kezdte rohamozni. Az említett 2018-as mélyponthoz képest csaknem 50 százalékot tudott emelkedni a nemesfém ára, ennek ellenére nem tűnik annyira túlvettnek a piac, hogy ne lenne elképzelhető a további emelkedés. A mindenkori rekord 1900 dollár felett van, ami egyelőre nem tűnik reális célkitűzésnek, de a további trendszerű emelkedésre minden esély megvan. A legfrissebb hírek szerint a Goldman Sachs megemelte a célárat 1800 dollárra.

Különösen érdemes odafigyelni arra a furcsa piaci anomáliára, hogy a részvénypiacokon túlcsorduló optimizmus mellett tudott az arany ilyen mértékű erősödést felmutatni. Sőt, az utóbbi hónapokban még egy általános dollárerősödés is jellemző volt a devizapiacon, és az arany ezt is kihordta nagyobb visszaesés nélkül. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a befektetők rendre abban bíznak, hogy ha a gazdasággal kapcsolatban negatív hírek érkeznek, akkor előbb-utóbb monetáris lazítás vagy újabb likviditásbővítés következik, vagyis a befektetési eszközök ára tovább emelkedhet ilyen környezetben is. Ez a befektetői szemlélet különösen kedvező az aranynak, hiszen a pénzbőségre alapozva optimistább hangulatban is emelkedni tud, miközben a pánikreakciókra a menekülőstátuszánál fogva válaszol árfolyam-növekedéssel.

Az aranyalapú ETF-ekbe az utóbbi 25 kereskedési nap mindegyikén pozitív volt a beáramlás, ugyanakkor a befektetők még mindig alig 10 százaléka tart aranyat a befektetési portfóliójában. Technikai alapon az arany emelkedési trendje erőteljesnek tűnik, és az 1600 környéki értékeken egyelőre vételi jelzéseket ad az instrumentum.

arany
Ezek is érdekelhetik