BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is favorit a Richter

K. T. | Minimális emelkedést követően 0,1 százalékos pluszban, 44 538 ponton zárt tegnap a BUX. A hazai tőzsde szerény teljesítményével is felülteljesítette a vezető európai indexeket, amelyek zömükben enyhe csökkenést mutattak a koronavírus miatt ismét borúsabbra forduló befektetői hangulatot követve. A magyar blue chipek közül az OTP 1,1 százalékkal, 14 650 forintra gyengült, a Mol részvényei pedig 0,4 százalékos ereszkedést követően 2634 forinton fejezték be a kereskedést. A Magyar Telekom minimális, 0,2 százalékos emelkedéssel 452 forinton zárt. Gyógyírt hozott viszont a parkettre a Richter, a gyógyszergyártó papírjai csaknem 2 százalékkal 6885 forintra erősödtek. Nagy forgalom mellett raliztak az Opus és a 4iG részvényei is, az előbbiek 8,9, az utóbbiak pedig 5,5 százalékkal kerültek feljebb. A leggyengébb teljesítményt a Nutex mutatta, a cég részvényesei 5,3 százalékos veszteséget könyvelhettek el. Vegyesen indult a hét a forint szempontjából, a hazai fizetőeszköz jegyzése az euróval szemben 338 forintig emelkedett, a dollárhoz képest viszont 309,5 forintig gyengült a kurzus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.