BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

London, Párizs pluszban, Frankfurt mínuszban zárta a hétfőt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jegybanki gazdaságélénkítő intézkedések reményében túlnyomórészt emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A BUX remek napot tudhat maga mögött.

  • A frankfurti DAX-index 0,27 százalékos mínuszban, míg
  • a londoni FTSE-100 mutató 1,13 százalékos pluszban,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 0,44 százalékos emelkedéssel
  • fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,50 százalékkal csökkent, Madridban viszont 0,21 százalékkal emelkedett az irányadó mutató.

    A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,49 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,32 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,28 százalékkal nőtt.

    Lendületet kapott a BUX

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 3,25 százalékos emelkedéssel zárt. Baráth Tibor a hétfői jelentős erősödés a pénteki túlzott esés korrekciója, valamint a BUX emelkedését segíthette az is, hogy a befektetők a jelek szerint a régiós papírok felé fordultak.

    Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 2,33 százalékos, az S&P 500-as index 2,26 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,34 százalékos pluszban állt.

    A múlt heti meredek veszteségek után hétfőn emelkedésre váltottak a tőzsdeindexek, bár a kereskedés erősen változékony volt, és jócskán jártak mínuszokban is a mutatók.

    Az új koronavírus által okozott járvány gyors terjedése miatti félelmeket azonban felváltották a gazdaságélénkítő monetáris intézkedésekbe vetett remények.

    A múlt héten korrekciós fázisba kerültek a vezető nyugat-európai és New York-i tőzsdeindexek, amelyek jelentős, 10 százalékot jóval meghaladó veszteségeket könyvelhettek el az előző hét záróértékeihez képest.

    Számos jegybank kamatot csökkenthet hamarosan

    A Goldman szerint muszáj enyhíteni azt a feszültséget, amit a koronavírus okoz a globális piacokon.

    Sokan tartanak attól, hogy recesszióba dönti a világgazdaságot a járvány. Az amerikai, a japán és európai jegybankok azonban segítséget ígértek a gazdasági következmények enyhítéséhez.

    Pénteken Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke közölte, hogy a Fed készen áll „a rendelkezésére álló eszközökkel fellépni a gazdaság védelmében”. Kuroda Haruhiko, a japán jegybank kormányzója pedig hétfőn kijelentette, hogy igyekeznek stabilizálni a piacokat, és biztosítják a szükséges likviditást nyíltpaci műveletek és eszközvásárlások révén.

    Olaj, arany, deviza

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen emelkedett hétfőn a múlt heti lejtmenet után.

  • A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,93 százalékos pluszban, 52,12 dolláron,
  • az áprilisi szállítású WTI pedig 5,05 százalékos nyereségben, 47,02 dolláron forgott
  • kedd este, közép-európai idő szerint fél hat körül.

    A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 1,84 százalékkal, 1595,55 dollárra süllyedt.

    Egy euróért 1,11452 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 1,15 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.