BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban zárt a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1766 pontos, 5,72 százalékos emelkedéssel, 32 614,56 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, a magyar piacon is zöldben zártak az indexek, a BUX közel 6 százalékkal emelkedett. Ennek fő oka, hogy Európában nagyon jó hangulat volt, a tengerentúlon is emelkednek az indexek.

A Fed megtolta a börzéket

Az amerikai jegybank, a Fed hétfőn jelentette be, hogy jelentős likviditástöbbletet fog a piacnak nyújtani, és úgy tűnik, ez keddre már megtette hatását. Az elemzők optimisták, hogy ez talán rövid távon képes lehet megfogni a gazdasági csökkenést. Ahogy azzal kapcsolatban is optimisták a pénzügyi szakemberek, hogy az amerikai mentőcsomag, amit a kongresszus hétfőn még elutasított, a közeljövőben átmehet, így jelentős tőkeinjekció érkezhet a kis- és középvállalkozásokhoz, a nagyvállalkozásokhoz és a családokhoz egyaránt.

Az amerikai tőzsdék 7,5 százalékkal emelkedtek, de a német DAX index is 9 százalékos pluszban volt a BÉT zárásakor. Nagyon nagy a jókedv, kérdéses azonban, hogy ez meddig tarthat ki – mondta a vezető elemző, hozzátéve: az Egyesült Államokban egyre durvább a vírus terjedése, és ha ez nem fordul meg vagy lassul le legalább picit, lehet, hogy újra keményebb mínuszok is jöhetnek a tőzsdéken.

Lépett az MNB

Az MNB kedden nem változtatott az irányadó kamatokon. A magyar jegybank is likviditást fog azonban juttatni a piacnak, minél inkább segíteni akar a bankoknak abban, hogy a hitelezés ne csak ne álljon le, hanem induljon be ismét minél nagyobb ütemben, amihez új swapeszközöket is be fog vetni.

A forint kicsit gyengült kedden mind az euróval, mind a dollárral szemben, az eurót a BÉT zárásakor 355,52 forinton jegyezték, ami 1 százalék feletti gyengülésnek felel meg. Ez a vezető elemző szerint nagyrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntésének, illetve Nagy Márton MNB-alelnök szavainak tudható be. Úgy vélte, ez még koordinálható gyengülés, a korábbi napokban ennél sokkal nagyobb eséseket is lehetett látni. Amennyiben azonban ismét felerősödnek a nemzetközi kockázatok, nem biztos, hogy a forint akár ezt a viszonylag gyenge szintet tartani tudja a jövőben – mondta.

  • A Mol 129 forinttal, 6,89 százalékkal 2000 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 395 forinttal, 4,40 százalékkal 9380 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 13,50 forinttal, 3,95 százalékkal 355 forintra emelkedett, forgalma 414,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 375 forinttal, 6,92 százalékkal 5795 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2699,96 ponton zárt kedden, ez 141,99 pontos, 5,55 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.