Irracionális eredményvárakozások?

Az év első felében azt mondhatjuk, annyi minden történt a tőkepiacokon, mint máskor két év alatt. 2020-ban sok mindenre fel kellett volna készülni, azaz a Brexit, az amerikai–kínai kereskedelmi háború és az amerikai elnökválasztás mind jelentős mozgásokat okozhatott volna (vagy fog okozni) a piacokon. Ebbe szólt bele a koronavírus. Már terjedőben volt a járvány, de a befektetők csak akkor kezdtek megijedni, amikor Olaszország döntött az északi részének lezárásáról. A főbb indexek a 2020-as csúcsokhoz képest 30-40 százalékkal kerültek lejjebb kettő-négy hét alatt. A döntéshozók gyorsan reagáltak mind fiskális, mind monetáris politikai szinten, ez pedig azonnali optimizmust váltott ki a befektetőkből, és szinte a semmiből óriási részvénypiaci rali bontakozott ki.

Bár a Nasdaq és a német technológiai index, a TecDAX mára elérte a 2020-as csúcsát, de a legtöbb index továbbra is 10-20 százalékos mínuszban van. Persze azt rögtön meg kell jegyezni, hogy a részvényindexek jelentős mértékű pozitív korrekción vannak túl, ledolgozták a korábbi esésük körülbelül kétharmadát. A legtöbb befektető a vállalati profitok ismételt emelkedésére számít. Igaz, az Egyesült Államokban historikusan már most is magas a vállalati eredmények GDP-hez mért rátája, Európában pedig az elmúlt tíz évben nem volt érdemi profitbővülés.

Az ábra azt mutatja meg, hogy az S&P 500 esetében a 2011-től elért, körülbelül 150 százalékos árfolyam-növekedésből 75 százalék a profitbővülésből származott, míg a maradék 75 százalékot az index értékeltségének a növekedése adta. Az európai Stoxx 600 árfolyam-emelkedését viszont nem követte az egy részvényre jutó eredmények növekedése.

Mi következik ebből? Ahhoz, hogy a mostani, magas értékeltség fenn tudjon maradni, komoly eredménynövekedést kellene elérniük a vállalatoknak, jobbat, mint az elmúlt években. Nem lesz egyszerű menet, de az alacsony hozamkörnyezet továbbra is nagy segítséget nyújt a cél eléréséhez.