Erős pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 557,90 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 36 489,42 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint nagyon jól indult a hét, szinte repülőrajtot vettek a részvényárfolyamok.
Ázsiában a kínai tőzsdeindex nagyon magas forgalom mellett majdnem 5 százalékot emelkedett, a hongkongi is mintegy 3 százalékot, a japán pedig közel 2 százalékot – mondta. Megjegyezte, Kínában az váltotta ki az emelkedést, hogy egy állami lap arról cikkezett, hogy nagyon mélyen vannak a részvényárak, ezért hosszú távú emelkedő trendet tudnak elképzelni.
Hozzátette, annak is örültek a befektetők, hogy az Egyesült Államokban kicsit visszaesett az új fertőzöttek száma. Bár a Goldman Sachs bankház mínusz 4,2 százalékról mínusz 4,6 százalékra rontotta amerikai GDP-re vonatkozó előrejelzését, ennek ellenére optimista volt a hangulat, a BÉT zárásakor 1,4-1,5 százalékos emelkedést jeleztek az amerikai tőzsdeindexek – mondta.

Európában főleg a bankpapírokat vették a befektetők – jegyezte meg.
A vezető üzletkötő a hazai piacon kiemelte az OTP több mint 4 százalékos emelkedését, hozzátéve, a bank valószínűleg folytatta a sajátrészvény-vásárlást. Emelkedéssel zárt a Mol és a Richter is, de nagyon alacsony volt a forgalmuk, eltérően az OTP-től, melynél erős közepes forgalmat lehetett látni
– tette hozzá.
Erősödni tudott a forint is, a BÉT zárásakor 352,30 forinton jegyezték az euróval szemben, és a dollárral szemben is erősödni tudott közel 2,5 forinttal.


