Két hét múlva döntenek a PannErgy osztalékáról
Határozatképtelen volt a PannErgy pénteki rendkívüli közgyűlése, így továbbra is kérdéses, számíthatnak-e osztalékra a befektetők, és milyen feltételekkel vásárolhat saját részvényeket a társaság. A közgyűlést a részvényesek egy csoportja kezdeményezte, akik ragaszkodnak a geotermikus energiát hasznosító társaság vezetése által javasolt, majd visszavont osztalékkifizetéshez. A vállalat március végén részvényenként 17 forintos osztalékjavaslatot tett, a koronavírus-járvány azonban átírta a terveket. Az igazgatótanács április 30-án közgyűlési hatáskörben eljárva úgy döntött, hogy a járványhelyzetre tekintettel mégsem fizet osztalékot a 735 millió forintos tavalyi nyereségből. A történet végére az augusztus 7-én megismételt közgyűlésen kerülhet pont, amely már a megjelentek számától függetlenül határozatképes lesz.