Pénz- és tőkepiac

Elfogadta a Delta Technologies beszámolóját a közgyűlés

A társaság adózott vesztesége 2020. január 1-től június 30-ig tartó üzleti évben 21 milliárd forintot tett ki.

Elfogadta a Delta Technologies beszámolóját a közgyűlés,

a társaság adózott vesztesége 2020. január 1-től június 30-ig tartó üzleti évben 21 milliárd forintot tett ki,

amely egy egyszeri tételnek, a Delta Systems Kft. üzletrész átértékelésének tudható be – derült ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett egyedi beszámolóból.

A társaság igazgatósága kiegészült Vidra Lászlóval, a tőzsdei cég 100 százalékos tulajdonában álló vállalat, a Delta Systems Kft. ügyvezetőjével.

A közgyűlés ezek mellett megerősítette a társaság javadalmazási politikájáról szóló, tavasszal, az igazgatóság által közgyűlési hatáskörben meghozott döntést is. A szavazások során továbbá jóváhagyták az igazgatóság saját vásárlásra vonatkozó felhatalmazását is – tették hozzá.

A tőzsdei cég korábbi beszámolója szerint először kerültek konszolidálásra a Delta Systems Kft. pénzügyi eredményei, a részvénytársaság tulajdonjogát ugyanis 2020. február 6-i hatállyal jegyezte be a cégbíróság. Így, bár a Delta Technologies Nyrt. beszámolója a 2020. január 1. és 2020. június 30. közötti üzleti évre vonatkozik, abban 100 százalékos tulajdonú leányvállalatának eredményei csak a kontrollszerzés időpontjától jelennek meg.

Bodzási Gergely, a Delta Technologies Nyrt. gazdasági ügyekért felelős igazgatósági tagja korábban ismertette, hogy

a konszolidált beszámoló összeállítása során figyelembevett fordított akvizíciós tranzakció szerinti teljes vételára 61 373 millió forint, míg az ellenében kapott nettó eszközérték – 224 millió forint, azaz a tranzakció eredménye – 61 597 millió forint. Üzleti kombináció esetén egy hasonló módon kiszámított többletérték goodwillként kerülne kimutatásra, de mivel a tranzakció nem felel meg az üzleti kombináció fogalmának, így ezt költségként, „tőzsdei jegyzés költsége”-ként mutatták ki.

A tranzakció eredményeképpen a konszolidált entitás saját tőkéje a feltételezett részvénykibocsátás következtében 59 023 millió forinttal emelkedik, majd a „tőzsdei jegyzés költsége” miatt az eredményen keresztül 61 597 millió forinttal csökken, azaz összességében 2574 millió forinttal csökken, ami a 2350 millió forint vételárrész és kapott azonosítható nettó eszközök valós értékének különbözete, azaz a konszolidációs tétel keretében a 2350 millió forint vételárrészt – az egyedi beszámolóban szereplő megközelítéstől eltérően – részesedés helyett költségként számolják el.

Mivel ez egy konszolidációs módosító tétel, így nem keletkeztet további kiadást, nem befolyásolja a cég(ek) egyedi pénzügyi helyzetét, valamint a társaságok cash flow-ját sem

- tette hozzá.

A Delta csoport és az Est Media tavaly júliusban jelentették be, hogy a tőzsdei társaság megvásárolja a Delta Systems Kft. 100 százalékos tulajdonrészét a Delta csoport holdingcégétől, a Deltagroup Holding Zrt.-től, amely pedig a tőzsdei társaság fő részvényesévé válik.

A Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. vezető magyar rendszerintegrátor cég. Célja, hogy tevékenységének leginnovatívabb területeire – melyek közül kiemelt hangsúlyt kap az Ipar 4.0., ezen belül az 5G, az energiamenedzsment, az IT-biztonság és a közlekedésinformatika – építve, jelenlegi portfólióját bővítve kilépjen a regionális piacra is.

A Delta Technologies részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, a papírok pénteken 60,9 forinton zártak. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 38 forint, a legmagasabb 165,8 forint volt.

Delta Technologies
Kapcsolódó cikkek