Krugman és több követője szerint Japán esetében az volt a probléma, hogy hiába volt nagyon laza a monetáris és fiskális politika, a gazdasági szereplők nem hittek abban, hogy ez tartósan fennmarad, és így az átmenetinek gondolt laza kondíciók nem tudtak tartós kedvező hatást kifejteni.
A várakozások részben beigazolódtak, utólag kijelenthetjük, hogy a japán jegybank túl hamar emelt kamatot a 2000-es évek elején az infláció emelkedésének első jelére, és hasonlóan elhibázott volt a fiskális politikában az elsietett szigorítás.
Napjainkban a világ összes vezető jegybankja azzal a problémával küzd, amit a kilencvenes évek végétől kezdődően Japánban láthattunk, és minden jegybankár az úgynevezett japanizációt szeretné elkerülni.
Korábbi jegyzetemben írtam arról, hogy az amerikai jegybanknál milyen jelentős változások történtek a monetáris politika alakításának kapcsán azzal a célal, hogy a gazdaság ne ragadjon be egy túl alacsony inflációs környezetbe.
Azóta a Fed szeptemberben publikálta a legfrissebb negyedéves előrejelzését az amerikai gazdaság kilátásairól, amelyben jelentősen javított a számain a júniusihoz képest.
Sokkal alacsonyabb gazdasági visszaesésre számítanak az idén, és a munkanélküliségi ráta is jóval alacsonyabb lehet az év végére, mint júniusban várták.
A szokatlanul nagy, kedvező elmozdulások ellenére a Fed semmit sem változtatott a kamatpálya-előrejelzésén, sőt 2023-ra is azt ígéri, hogy marad a nullához közeli kamat. A Fed tehát, tanulva a japán hibákból, mindent bedob, hogy kitörhessen a csapdából.
Évekkel korábban a szakértők ezt felelőtlen monetáris politikának nevezték volna, amely az elkésett reakcióval túl magas inflációt kockáztat. A mai helyzetben viszont inkább a felelősen felelőtlen a megfelelőbb jellemzés.
