Tőkeemelésről és saját részvények vásárlásáról is döntött az AutoWallis
Az Autowallis Nyrt. igazgatósága a cég alaptőkéjének maximum hatmilliárd forintra emelésének lehetőségéről és saját részvények vásárlására szóló felhatalmazásról is döntött hétfői ülésén – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A közlemény szerint határoztak a társaság alaptőkéjének új részvénykibocsátás keretében történő, 3,7 milliárdról maximum 6 milliárd forintra emelésének lehetőségéről. A felhatalmazás lehetőséget biztosít arra, hogy az AutoWallis – megfelelő piaci körülmények esetén – először vonjon be forrást közvetlenül a tőkepiacról intézményi és magánbefektetőktől.
A döntés összhangban van az AutoWallis tavaly meghirdetett növekedési stratégiájával, amelyben
a 2018. évi 65,5 milliárd forintos árbevételének duplázását tervezi 2024-re, valamint azzal számol, hogy 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója lesz
– tették hozzá.
Kiemelték, hogy a stratégia megvalósítása a koronavírus-járvány ellenére jól halad, a BÉT prémium kategóriájában jegyzett vállalat az idén már hat jelentős üzletfejlesztést, akvizíciót jelentett be, amelyek finanszírozását elsősorban már meglévő források felhasználásával, vagy a korábbi felhatalmazás alapján tőkeemelés útján valósította, illetve valósítja meg. A jelenlegi változékony gazdasági környezetben a már bejelentett tranzakciókon felül is keresik a további növekedési lehetőségeket, a társaság szerint a járvány miatti gazdasági visszaesés ugyanis új befektetési, akvizíciós, piacszerzési és üzletfejlesztési lehetőségeket teremtett.

Az AutoWallis igazgatósága – az alapszabály technikai jellegű módosítása mellett – saját részvény, saját kötvény, illetve a jövőben akár átváltható kötvény vásárlásra és elidegenítésre szóló új felhatalmazásról is döntött, amelynek célja, hogy a társaság saját részvényeket vásárolhasson, és azokat felhasználhassa újabb Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) indítására.
A társaság közölte azt is, hogy lezárult az Iniciál Autóház Kft. 20 százalékának megszerzésére irányuló tranzakció, amelyet korábban a Gazdaság Versenyhivatal (GVH) jóváhagyott, így a társaság tulajdonába került az Iniciál összesen 60 százaléka.
Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a hétfői kereskedést 81,9 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 111, a legalacsonyabb 51,2 forint volt.


