Az első néhány hónapban még főként az volt a téma, hogy mennyire fenntartható az ultralaza monetáris politika Magyarországon, miközben az a régió valamennyi országában elkezdett emelkedni. A régió legalacsonyabb alapkamatát tartottuk fenn, ráadásul Csehország kamatemelésről döntött februárban. Ebben a környezetben nem volt igazán meglepetés, hogy a forint árfolyama év elején többször is rekordszintre gyengült. Ez még „csak” 338-as euróárfolyamot hozott januárban és 340-es értéket februárban.
Ezek után érkezett a világvége-hangulat, a világjárvány kitörése, és a feltörekvő piacok devizái nagy lendülettel gyengülésbe kezdtek. A gazdasági leállás miatt a jegybankoknak a kamatszintek csökkentése irányába kellett lépniük, és ennek eredményeként
mindhárom meghatározó régiós deviza több mint 7 százalékot gyengült az év eleji szintjéhez képest. A magyar fizetőeszköz itt is vitte a prímet, hiszen április elején azóta is érvényben lévő negatív rekordot ért el az euróhoz képest a 370-es szint közelében, ami 12 százalékos értékvesztés volt a január 1-jei kiindulóponthoz mérten.
Miután minden jegybank gyorsan nulla közelébe módosította az alapkamatot, a monetáris eszköztárakban sokkal fontosabb lett a gazdaság élénkítését elősegítő likviditásbővítés. Annak ellenére, hogy ezek mind újabb és újabb lazításnak tekinthetők, a régiós devizák meg tudták kezdeni a felzárkózást, és többszázalékos árfolyam-emelkedést produkáltak annak köszönhetően, hogy a hangulat a piacokon sokat javult.
A Federal Reserve (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB) által bejelentett, szinte korlátlan pénznyomtatás a feltörekvő piacoknak is lendületet tudott adni.
Májusban aztán újabb fordulat következett Magyarországon, miután a jegybank alelnöke, akinek a nevével elsődlegesen kötötték össze a főbb monetáris irányvonalakat, váratlanul lemondott. Az ebből adódó bizonytalanság megakasztotta a forintnál tapasztalt pozitív folyamatokat, és ismét érdemben szakadt el az árfolyama a régiós vetélytársakétól, ami a grafikonon is jól látható.
Habár a tendencia az ősszel induló második járványhullámban nagyjából megegyezett a három ország devizájának mozgásirányában, a nyár elején szerzett különbség nem tűnt el. Október végén ismét olyan mértékű volt a gyengülés, hogy a jegybanknak intézkedést kellett hoznia a forint védelmében. A kéthetes emelésével tulajdonképpen kamatemelést hajtott végre, annak ellenére, hogy a kommunikációjában továbbra is a tartósan laza kamatpolitika szerepelt.
A november eleji mélypont a lengyel zloty és a cseh korona árfolyamában is megvolt, ám az ezt követő hangulatjavulás a pozitív vakcinahírekre lényegesen nagyobb eredményt hozott, mint a forint esetében.
Ennek a legfontosabb oka továbbra is az lehet, hogy a magyar kormánynak és a jegybanknak sem célja a forint árfolyamának tartós erősödése. Az elmúlt négy évben folyamatosan megfigyelhető, lassú devizaleértékelődés több szempontból is szolgálhatja a gazdasági célok elérését. Ha csak ezekkel a régiós versenytársakkal hasonlítjuk össze az árfolyamváltozást, a különbségek jól érzékelhetők. 2017. január eleje óta a cseh korona 3 százalékot erősödött az euróval szemben, a lengyel zloty 1,25 százalékot gyengült, míg a magyar forint 15 százalékot veszített az értékéből. A régióban gyárat építő vagy munkaerőt kereső külföldi befektető számára megkönnyítheti a döntést a leértékelődött forint, de árelőnyt élvezhet az az exportőr is, aki ugyanarra a német vagy francia piacra pályázik, amelyikre a lengyel vagy a cseh versenytársa is próbál bejutni.
Kijelenthetjük tehát, hogy minden jel arra utal, ha 2021 elején javul is a hangulat, a magyar forint tartós és számottevő erősödésére nem számíthatunk. Lehetnek lokális mélypontok, és a 350 alatti árfolyam sem tűnik lehetetlen küldetésnek rövid távon, de az elmúlt évek tendenciája várhatóan 2021 egészét tekintve is megmarad majd. Ugyanakkor a cseh és a lengyel fizetőeszköz esetében az év elején várható erősödést egy lassú gyengülés követheti, ami év végére a mostani szinteknek megfelelő árfolyamértéket eredményezhet.
