Pénz- és tőkepiac

A vagyonosabbak viszik tovább a TBSZ-t

Kapóra jöhetett volna a bankoknak és a befektetési szolgáltatóknak a novemberben indult részvénypiaci szárnyalás, de még ezzel a hátszéllel együtt sem sikerült elérniük, hogy ügyfeleik az egy évvel korábbinál nagyobb arányban görgessék tovább a lejárt tartós befektetési számláikat.

Tökéletes érvként is szolgálhatott volna a tavaly novemberben indult részvénypiaci rali amellett, hogy miért érdemes meghosszabbítani az év végén lejáró tartós befektetési számlákat (TBSZ), a Világgazdaság körképéből azonban az derül ki, hogy a kifutó szerződéseket hasonló arányban kötötték át az ügyfelek, mint egy éve.

Ezúttal is a betéti TBSZ-ekről felszabaduló megtakarításoknak kerestek sokkal nagyobb arányban új helyet a számlatulajdonosok, az értékpapír típusú befektetések továbbgörgetése mellett ismét jóval többen döntöttek.

Fotó: Shutterstock

A Concorde Értékpapír Zrt. ügyfelei közül 67 százalék döntött az öt éve nyitott TBSZ-ek átkötéséről. (A törvény szerint a megtakarítóknak december 31-ig kellett nyilatkozniuk a befektetéseik újrakötéséről, ha ezt nem jelezték a bankjuknak vagy a befektetési szolgáltatójuknak, akkor a számla megszűnt, és a portfólióban lévő betét vagy értékpapír-állomány normál számlára került át, ahol már nem érvényesek a TBSZ adóelőnyei.)

A Concorde-nál a kifutó számlákon az összesített állomány év végi piaci értéke 54 milliárd forint volt, az ügyfelek átlagosan 76 millió forintot vehettek fel, vagy vezethették át az összeget az új TBSZ-re.

A 2016–2020-as időszakban összesen 4300 darab TBSZ típusú számlát nyitottak a Concorde ügyfelei, akiknek az átlagos vagy a kiemelkedően magas hozamteljesítményét is üzleti titokként kezeli a szolgáltató. Egy évvel ezelőtt a Concorde-nál vezetett, december végén lejáró TBSZ-ek 60 százalékát hosszabbították meg az ügyfelek.

Elsősorban a kisebb megtakarításokkal rendelkezők szabadították fel a pénzüket a lejáró TBSZ-ekről az Equilor Befektetési Zrt.-nél. Mint Vavrek Zsolt lakosságiüzletág-igazgató a Világgazdaságnak elmondta, a december végén kifutó szerződések 52 százalékát hosszabbították meg az ügyfelek, az ügyfélvagyont tekintve viszont már 74 százalékos az újrakötés aránya.

Az Equilornál 10,6 milliárd forint volt a lejáró TBSZ-összvagyon, az átlagos érték pedig 42 millió forint volt számlánként.

Konkrét hozamteljesítményekről Vavrek Zsolt sem számolt be, de volt olyan ügyfelük, akinek sikerült a futamidő alatt megtöbbszöröznie a gyűjtőévben elhelyezett befektetése értékét.

Alapvetően a hosszabbítások jelentős értékéből is látszik, hogy az ügyfeleknek érdemes TBSZ-eken tartaniuk a befektetéseiket, így jelentős adókedvezményt tudnak elérni

– tette hozzá Vavrek Zsolt. Egy évvel ezelőtt az Equilornál vezetett TBSZ-ek 54 százalékát hosszabbították meg a megtakarítók, a kezelt 77 százalékát vitték tovább.

A 2015-ben nyitott TBSZ-ek tulajdonosainak 18,5 százaléka hosszabbította meg a konstrukciót – válaszolták lapunk kérdésére az MKB Bank sajtóosztályán. A lejáró számlákon 5–6 millió forint között volt az átlagos állomány. A bank több ügyfele kiemelt hozamot realizált a 2016–2020 időszakban, tavaly például a Rotunda nevű abszolút hozamú befektetési alap tartásával közel 30 százalékkal lehetett növelni a megtakarítások értékét.

Kétféle számla nyitható

Tartós befektetési szerződéssel kétféle számla nyitható: az egyiken betét helyezhető el, a másikon értékpapír típusú befektetések (például befektetési jegy, kötvény) tarthatók. Köthető csak betéti vagy csak értékpapírszámla, vagy akár mindkettő, de a két számlatípus között nincs átjárhatóság, azaz vagy értékpapírok, vagy betétek lehetnek az ilyen formában vezetett megtakarítások. A befektetéseket terhelő 15 százalékos kamat- és árfolyamnyereség és az osztalékadó-befizetési kötelezettség elkerüléséhez a megtakarítást öt évig kell tartani a TBSZ-eken, de már három év után is kedvezményes, 10 százalékos adókulcs terheli csak az állomány növekedését. | VG

 

TBSZ
Kapcsolódó cikkek