BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Kínos videó: Tusk megsemmisült Orbán Viktor mellett – a lengyel miniszterelnök megpróbálta elhallgattatni a magyart, de esélye se volt

Eleinte úgy tűnt, hogy a fölöslegessé váló lengyel kilép a helyzetből, de aztán egy kézfogást követően mégis ott maradt a magyar kollégája mellett. Tusk még elviccelni se tudta, amit Orbán az oroszokról mondott.

Be-Tusk-olva – ezzel a kommentárral osztott meg egy különös videót Orbán Balázs a közösségi oldalán. Ezen az látszik, hogy Donald Tusk meglehetősen kínos helyzetbe navigálta bele magát Orbán Viktor oldalán a kamerák kereszttüzében.

Tusk
Tusk megsemmisült Orbán Viktor mellett / Fotó: Artur Widak / AFP

A magyar miniszterelnök politikai igazgatója által közölt videó minden bizonnyal Koppenhágában készült vagy a szerdai EU-csúcson, vagy pedig csütörtökön az Európai Politikai Közösség találkozóján.

Tusk megsemmisült Orbán Viktor mellett

A nagyjából egyperces felvételen az látszik, hogy az események helyszínén tartózkodó sajtó Orbán Viktort szeretné kérdezni, akinek erre a piros szőnyegen tébláboló lengyel miniszterelnök hívja fel a figyelmét. A magyar kormányfő vissza is fordul, ekkor Tusk viccesen megjegyzi, hogy egy közös képet szeretnének róluk készíteni.

„Az elképzeléseket szeretnénk összehasonlítani, feltehetünk egy kérdést? Mi jelenti most az igazi fenyegetést Európának?” – hangzott el az újságírók részéről. Bár nem tőle kérdezték, Tusk reagált először, és szintén humorizálva azt mondta Orbán Viktornak, hogy „ez provokáció”. Eleinte úgy tűnt, hogy a fölöslegessé váló lengyel kilép a helyzetből, de aztán egy kézfogást követően mégis ott maradt a magyar kollégája mellett.

Orbán rövid, de érdemi választ adott: szerinte az igazi veszély

  • a gazdaság stagnálása
  • és a versenyképesség elveszítése.

Ezután továbbhaladt volna, de a média csodálkozva visszakérdezett: „Nem Oroszország az igazi veszély?”, amire a magyar miniszterelnök inkább meggondolta magát, és visszafordult. Tusk továbbra is beleragadt a szituációba.

„Uraim, nézzék! – kezdte a magyar kormányfő. – Erősebbek vagyunk, mint az oroszok. Hasonlítsuk össze, és alapozzunk a tényekre. Mi Európában több mint 400 millióan vagyunk. Ők 130 millióan. A mi együttes GDP-nk hatalmas, az övék kicsi. Közösen 27 százalékkal többet költünk a haderőre, mint ők. Szóval, miért félnénk? Erősebbek vagyunk!” – érvelt meggyőzően.

Tusk ekkor próbálta meg megszakítani, kevés sikerrel. Azt szúrta közbe, hogy „nagyon szereti, amikor Orbán az ő érveit használja”. Hogy ez milyen kontextusban értette, az nem derült ki. A magyar miniszterelnök azonban nem zökkent ki, és folytatta:

Sokkal inkább az a kérdés, hogy van-e olyan vezetésünk, amely képviselni tudja a közös érdekeinket. Ezt kellene tennünk minden esetben

– zárult a videó, amely alább tekinthető meg teljes egészében.

 

Orbán Viktor: Az EU elhatározta, hogy háborúba megy – a ketrecharc folytatódott, akkora a baj, hogy a kormánypártokhoz fordul a miniszterelnök

Bemutattak egy tervet az oroszok legyőzésére, ezzel az Európai Unió a kétnapos koppenhágai csúcson végleg eldöntötte, hogy háborúba megy – jelentette ki Orbán Viktor csütörtök délelőtt egy nemzetközi sajtótájékoztatón, a helyszínen. A miniszterelnök kezdeményezi egy aláírásgyűjtés megindítását a brüsszeli háborús tervek ellen. Kiderült, Ukrajna tagjelölti státusza tárgyalásánál az Európai Tanács elnökének állhatatos lobbitevékenysége ellenére sem tudták megkerülni a kormányfőt, mint mondta, „ez meghalt”.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.