Pénz- és tőkepiac

Visszafogja a kötvényvásárlásokat a Fed?

Közel egy éves csúcsra emelkedett az amerikai 10 éves kötvények hozama.

A 10 éves amerikai kötvényhozam 1,12 százalékra emelkedett, utoljára tavaly februárban láttuk hasonló szinten – mondta a Világgazdaságnak Varga Zoltán, az Equilor elemzője. Hozzátéve: a péntek délután érkezett, s vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatok tovább fűtötték a fiskális csomaggal kapcsolatos spekulációkat, melynek terveit a héten mutathatják be.

Ennek ellenére Richard Clarida, a Fed alelnöke leszögezte, hogy

várakozása szerint a jelenlegi ütemben folytatódnak a jegybanki kötvényvásárlások az év hátralévő részében.

Szerinte, hosszú ideig nem várható a vásárlások ütemének csökkentése. Ezzel szemben Raphael Bostic, a Fed atlantai elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy nem lenne meglepő, ha az év második felében ez mégis bekövetkezne. Természetesen ehhez a válságból való gyors kilábalásra, a jelentős javulására, és az emelkedésére lenne szükség.

Fotó: Jabin Botsford / The Washington Post via Getty Images

Korábban felvetődött a Japánban már alkalmazott, célzott hozamgörbe-kontroll, amikor a hosszú kötvények hozamának elvárt szintjét rögzítenék, de több jegybankár is elvetette ezt a lehetőséget – mondta az Equilor elemzője.

A hozamgörbe-kontroll előnye, hogy tartósan fennmaradhat az alacsony hozamkörnyezet, de hátránya, hogy a jegybanknak korlátlan kerettel kell ott állnia a vásárlói oldalon, hogy a piac elhiggye az ellenőrzést.

És ugyan a jelenlegi zérus közeli hozamok világában könnyen bevezethető lenne egy ilyen rendszer, de ha később emelkednének a hozamok, akkor a piac szinte biztosan tesztelné a jegybank elszántságát és tűrőképességét. Ráadásul, az eszközvásárlási programok is hasonló hatást fejtenek ki, de jóval rugalmasabban alkalmazhatóak. Amerikában merevnek tartják a japán rendszert.

A Fed következő kamatdöntő ülését január 27-én tartja.

Fed kötvényvásárlás hozamgörbe-kontroll
Kapcsolódó cikkek