Pénz- és tőkepiac

Jelentős bevételt hozhatnak az ANY Nyomdának az oltási igazolások

A technológia és a gyártókapacitás is megvan a felmerülő speciális okmányigények kielégítésére.

A héten itthon is megkezdődik a koronavírus-vakcinára regisztrált lakosság oltása, a kormány korábban ismertetett tervei szerint a beoltottak védettségüket igazoló dokumentumot, plasztikkártyát is kaphatnak majd, amint a vakcinázás a tömeges fázisba lép. Az oltási igazolás – ha valóban bevezetik – új piaci lehetőséget kínálhat a speciálisokmány-gyártóknak, köztük az ANY Biztonsági Nyomdának.

Az oltási igazolványok gyártásával kapcsolatosan a kormány még nem adott ki hivatalos tájékoztatást, de biztonsági kártyákat gyártó cégként szívesen részt vennénk az előállításukban

– közölte a Világgazdaság érdeklődésére a nyomdatársaság. Hozzátették: a felmerülő hazai igényekhez tervezésben és gyártókapacitásban is rugalmasan tudnak alkalmazkodni. A külpiacokon is aktív magyar vállalatnál folyamatosan figyelik a speciális okmányigényekről világszerte megjelenő információkat, híreket. Szaktudásuk és technológiai adottságaik révén ezeknek az igényeknek nemzetközi szinten is meg tudnak felelni. Ha érkezik hozzájuk ilyen külföldi megkeresés, azt elfogadják, vagy ha tendert írnak ki rá, akkor terveznek elindulni.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Egyáltalán nem lenne meglepő, ha az ANY Biztonsági Nyomda szállítaná a magyar oltási igazolványokat, a bevezetés előtt álló termék illeszkedik a társaság profiljába. Az ANY, amellett, hogy jelentős know-how-val rendelkezik, régiós szinten is meghatározó kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat

– mondta lapunknak Bukta Gábor, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Technológiai hátterét tekintve tehát nagyon jól pozicionált ahhoz, hogy az oltási kártyákat leszállítsa, miközben Magyarországon más cég valószínűleg nem is tudná ezt a feladatot megoldani, tehát az alternatíva hiánya is a tőzsdei tár- saság mellett szól a szakértő szerint.

Ha tényleg így lesz, az nagyon jelentős egyszeri bevétel- és eredménynövekedéssel járna az ANY számára, a termék árazását azonban nagyban befolyásolja, hogy milyen biztonsági elemekkel kell majd ellátni

– hangsúlyozta Bukta Gábor. A nyomdacég kilátásai az elemző szerint ettől függetlenül is kedvezők, a tavalyi év után idén kiemelkedő osztalékot fizethet részvényeseinek, miközben új termelőberuházását több mint félmilliárd forint állami támogatással valósíthatja meg.

A pesti börze Prémium kategóriájában jegyzett ANY részvényei januárban 3 százalékkal erősödtek. A pénteki 1340 forintos záróárról bőséges, 22 százalékos felértékelődési lehetőséget kínál a Con­corde 1635 forintos árfolyam-várakozása, de még a Wood & Company konzervatívabb, 1424 forintos célára alapján is 6 százalékkal drágulhat a papír, amelyet mindkét brókercég vételre ajánl.

Bukta Gábor concorde nyomdaipar vakcina koronavírus ANY Biztonsági Nyomda oltási igazolvány
Kapcsolódó cikkek