Pénz- és tőkepiac

Kötvénykedvelő maradt a magyar lakosság

A járványhelyzetben is jelentősen gyarapították tavaly értékpapírvagyonukat a háztartások. A 2020 végi, 14 ezermilliárd forintos rekord az intenzív kötvényvásárlásoknak köszönhető, a hozamok azonban meglehetősen szűkmarkúak voltak a tőzsdézésre is rákapó kisbefektetőkkel szemben.

A pandémia sem törte meg a megtakarítási kedvet, mi több, a háztartások tavaly bő 10 százalékkal gyarapították értékpapírszámláikon nyilvántartott befektetéseiket – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aktuális statisztikájából.

A lakosság különböző befektetési eszközökben lévő vagyona december végén meghaladta a 14 ezermilliárd forintot, ami a jegybank tíz évre visszanyúló adatai szerint abszolút rekordnak számít.

A jelentős, 1300 milliárd forintot is meghaladó bővülés oroszlánrészét a frissen lekötött megtakarítások adták, a kisbefektetők ugyanis a tavaszi pánikot, valamint a júliusi megingást leszámítva folyamatosan és lelkesen vásárolták az állampapírokat, befektetési jegyeket és részvényeket, befektetéseik hozama – a rendkívül volatilis piaci környezetben – azonban mindössze 37 milliárd forint volt.

A tavalyi év slágerterméke az volt a lakosság körében, melyből mintegy 1070 milliárd forinttal növelték a kitettségüket.

A felhalmozott hozamokkal együtt a háztartások kezében lévő állampapír-állomány 13,5 százalékkal ugrott meg, és az év végén már bő 9135 milliárd forinttal járultak hozzá az államadósság finanszírozásához.

A MÁP+ és az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírok vonzerejét mutatja, hogy a hosszú lejáratú, forintos papírokból 1830 milliárd forintot jegyeztek le az év során a kisbefektetők, miközben az egy évnél rövidebb időszakra szóló kötvényekből közel 770 milliárd forintot váltottak vissza. A devizaalapú államkötvényekben pedig mindössze 12 milliárd forintot helyeztek el.

Népszerűek voltak a befektetési alapok, amelyek 2020 végén már több mint 4 ezermilliárd forint lakossági megtakarítást kezeltek.

Ez éves alapon 4 százalékos bővülés, nagyobbrészt az év során az alapkezelőknél elhelyezett, 115 milliárd forint friss tőke révén, amelyet a portfóliómenedzserek munkája további 48 milliárd forint árfolyamnyereséggel fejelt meg.

Fotó: Kallus György / VG

A tőzsdei hullámvasút kínálta lehetőség felkeltette a háztartások érdeklődését is a részvénypiacok iránt, a 2019-es mennyiség több mint kétszeresét, 109 milliárd forint tőkét vittek a parkettre. Az év végi tőzsderaliból ugyan már a lakosság is jelentősen profitált – novemberben és decemberben bő 200 milliárd forint árfolyamnyereséget értek el –, az egész év mérlege azonban így is 30 milliárd forint hozamveszteség lett. A háztartások mindezek eredőjeként 12 százalékkal, 775 milliárd forintra növelték részvényvagyonukat. Mindezekből az látszik, hogy továbbra is meglehetősen konzervatívak befektetéseikben a hazai háztartások, az egyes eszközosztályok közötti arányok érdemben nem változtak az előző évhez képest.

Portfóliójuk változatlanul kötvénytúlsúlyos, a megtakarítások kétharmadát kitevő, alacsony kockázatú állampapírok mellett a befektetések 29 százaléka áll befektetési jegyekben, a részvények súlya pedig továbbra sem éri el a 6 százalékot.

A hosszabb távú befektetési szemlélet némileg csorbát szenvedett 2020-ban, amit a nyugdíj-­előtakarékossági számlák (NYESZ) és a tartós befektetési számlák (TBSZ) hosszabb ideje tapasztalható, lassú erodálódásának folytatódása is jelez. Az előbbiek száma 4,5 százalékkal, százezerre süllyedt, míg az ötéves lekötési periódus után adó- és járulékmentességet kínáló TBSZ-kontókból 27,5 ezret szüntettek meg a tulajdonosok, ami csaknem 10 százalékos csökkenés. Az év végén meglévő, 253 ezer ügyfélszámlán elhelyezett eszközök így is szépen fialtak, a befektetések összértéke bő 6 százalékkal, 2880 milliárd forintra hízott. A NYESZ-eken lévő majdnem 8 százalékkal, 430 milliárd forintra zsugorodott.

részvény lakossági értékpapír állampapír kötvény MNB befektetési alap TBSZ
Kapcsolódó cikkek